Családi vállalkozások: most dől el a céged jövője!
2019.11.06.

A családi vállalkozások vezetőinek átlagéletkora Magyarországon jelenleg 68,5 év. A hazai cégek közel 20 százaléka esetében a legfiatalabb tulajdonos is 60 év feletti – vagyis az egyre idősödő cégvezetés és a generációváltás kérdése az egyik legnagyobb kihívása a kkv-szektor következő évtizedének.

A helyzet súlyát érzékelteti, hogy a nyugat-európai trendek azt mutatják: csupán minden harmadik cég éli túl a generációváltást. A Családi Vállalkozások Országos Egyesülete szerint ráadásul ez az arány Magyarországon még rosszabb is lehet a következő években, tekintettel a gyengébb vállalkozói kultúrára.

A több mint 700 ezer hazai kis- és középvállalkozás a teljes magyar vállalati kör 99 százalékát adja. Többségük a szolgáltatási ágazatban tevékenykedik, főként a kereskedelemhez és a járműiparhoz kapcsolódóan. Hogyan készülnek ezek a cégek a generációváltásból következő krízisre? A túlnyomó többség, mintegy 70 százalék úgy tervezi, hogy az ügyvezetési feladatokat egy családtag veszi majd át. Felmerülhet megoldásként professzionális menedzsment kinevezése, ez esetben az alapító legtöbb esetben kivonul a napi, operatív ügymenetből, és tulajdonosként kizárólag stratégiai kérdésekkel foglalkozik. További opció a vállalkozás értékesítése akár ennek a menedzsmentnek, akár alkalmazottnak vagy külső félnek. Sajnos a vállalkozás megszűnése is rendkívül gyakori, ahogyan azt a fenti adatok is mutatják.

Miért ilyen komoly kihívás a generációváltás? Mert a legtöbb esetben a kkv menedzsmentje és a tulajdonosi köre szorosan összefonódik, jellemzően teljesen megegyezik. Az alapító-tulajdonos rendelkezik az évek-évtizedek során kiépített kapcsolatrendszerrel és bizalmi tőkével a partnerek felé és birtokában van a cég irányításához szükséges tapasztalatnak és tudásnak. Amennyiben a tulajdonos-vezető nem tudja időben elindítani az átmenet folyamatát és úgy alakul, hogy a vártnál hamarabb képtelenné válik tovább irányítani a vállalkozását, akkor cégének léte és működése nagyon rövid idő alatt bizonytalanná válhat, így az ügyfelek kiszolgálása és az alkalmazottak jövője is.

Miért fontos felkészülni erre a kihívásra? Mert a kkv-k fontos pillérei a magyar gazdaságnak, ők a legjelentősebb foglalkoztatók. Vagyis a szektor esetleges problémái a teljes magyar gazdaság számára gondokat eredményezhetnek. Márpedig az ifjabb generációt az utódláson túl számos más kihívás teszi próbára egy átlagos magyar cég vezetésében: javítani a kkv-k esetében jellemző gyenge hatékonyságon, alacsony beruházási rátán, valamint az innovációs hajlandóságon.

Megoldás lehet a családon belüli „felkészítés” mellett olyan szakértőkhöz fordulni, akik tapasztalattal rendelkeznek az utódlást támogató vállalatfejlesztési programokban és ösztönző eszközökben.

Amennyiben érint a generációváltás kérdése vagy friss cégvezetőként tovább erősítenéd vállalkozásod pozícióját és fontos számodra, hogy céged fejlettségének, valamint céljainak megfelelő iránymutatást kapjon, akkor regisztrálj az Országos Vállalkozói Mentorprogramba! Itt hatékonyan és személyre szabottan kaphatsz támogatást vállalkozásod eredményes működtetéséhez, tapasztalt, szakmailag elismert mentorok segítségének biztosításával. Kövesd friss hírekért Facebook-oldalunkat is!

Írjon nekünk vagy kérjen visszahívást!

MKIK területi programkoordinátorok:

Dél-Alföld
Dél-Dunántúl
Észak-Alföld
Észak-Magyarország
Közép-Dunántúl
Közép-Magyarország
Nyugat-Dunántúl
Kérjük kattintson a megfelelő régióra!
  • Horváthné Kuti Barbara
  • regionális programkoordinátor
  • Nyugat-Dunántúl
  • TELEFON:

    06-20-438-9047

  • E-MAIL:

    kuti.barbara(kukac)mkik.hu

  • Dr. Kovács-Zsankó Gyöngyvér Imola
  • megyei programkoordinátor
  • Pécs • Baranya megye
  • CÍM:

    7625 Pécs, Majorossy Imre utca 36.

  • TELEFON:

    20/372-9570

  • E-MAIL:

    zsanko.gyongyver(kukac)mkik.hu

  • ZOMBORI IBOLYA
  • megyei programkoordinátor
  • Kecskemét • Bács-Kiskun megye
  • CÍM:

    6000 Kecskemét, Árpád krt. 4.

  • TELEFON:

    20/374-0155

  • E-MAIL:

    zombori.ibolya(kukac)mkik.hu

  • SZABÓ GÉZA
  • megyei programkoordinátor
  • Békéscsaba • Békés megye
  • CÍM:

    5600 Békéscsaba, Penza ltp. 5.

  • TELEFON:

    20/373-9572

  • E-MAIL:

    szabo.geza(kukac)mkik.hu

  • PFLIEGLER PÉTER
  • megyei programkoordinátor
  • Miskolc • Borsod-Abaúj-Zemplén megye
  • CÍM:

    3525 Miskolc, Szentpáli utca 1.

  • TELEFON:

    20/291-6295

  • E-MAIL:

    pfliegler.peter(kukac)mkik.hu

  • KRISTON KATALIN
  • megyei programkoordinátor
  • Szeged • Csongrád-Csanád megye
  • CÍM:

    6721 Szeged, Párizsi krt. 8-12.

  • TELEFON:

    20/373-0293

  • E-MAIL:

    kriston2.katalin(kukac)mkik.hu

  • FAZAKAS-LUKÁCS GABRIELLA
  • megyei programkoordinátor
  • Székesfehérvár • Fejér megye
  • CÍM:

    8000 Székesfehérvár, Hosszúsétatér 4-6.

  • TELEFON:

    20/372-9504

  • E-MAIL:

    fazakas.lukacs.gabriella(kukac)mkik.hu

  • PETHŐ DORINA
  • megyei programkoordinátor
  • Győr • Győr-Moson-Sopron megye
  • CÍM:

    9021 Győr, Szent István út 10/A

  • TELEFON:

    20/372-9587

  • E-MAIL:

    petho.dorina(kukac)mkik.hu

  • Gurzó Andrea
  • megyei programkoordinátor
  • Debrecen • Hajdu-Bihar megye
  • CÍM:

    4025 Debrecen, Vörösmarty u. 13-15.

  • TELEFON:

    20/372-9561

  • E-MAIL:

    gurzo.andrea(kukac)mkik.hu

  • Bartus-Istenes Ágnes
  • megyei programkoordinátor
  • Szolnok • Jász-Nagykun-Szolnok megye
  • CÍM:

    5000 Szolnok, Verseghy park 8.

  • TELEFON:

    20/373-1547

  • E-MAIL:

    bartus.agnes(kukac)mkik.hu

  • CSERJÉSI KINGA
  • megyei programkoordinátor
  • Tatabánya • Komárom-Esztergom megye
  • CÍM:

    2800 Tatabánya, Fő tér 36.

  • TELEFON:

    20/372-9421

  • E-MAIL:

    cserjesi.kinga(kukac)mkik.hu

  • NYERGES ANDREA
  • megyei programkoordinátor
  • Salgótarján • Nógrád megye
  • CÍM:

    3100 Salgótarján, Alkotmány út 9/A.

  • TELEFON:

    20/373-9527

  • E-MAIL:

    nyerges.andrea(kukac)mkik.hu

  • KENEDI GERGELY
  • megyei programkoordinátor
  • Törökbálint • Pest megye
  • CÍM:

    2045 Törökbálint, Kazinczy Ferenc utca 124.

  • TELEFON:

    20/358-5213

  • E-MAIL:

    kenedi.gergely(kukac)mkik.hu

  • HAJDU TIBOR
  • megyei programkoordinátor
  • Kaposvár • Somogy megye
  • CÍM:

    7400 Kaposvár, Anna utca 6.

  • TELEFON:

    20/372-9525

  • E-MAIL:

    hajdu.tibor(kukac)mkik.hu

  • MÓNUS LEVENTE
  • megyei programkoordinátor
  • Nyíregyháza • Szabolcs-Szatmár-Bereg megye
  • CÍM:

    4400 Nyíregyháza, Széchenyi utca 2.

  • TELEFON:

    20/373-1483

  • E-MAIL:

    monus.levente(kukac)mkik.hu

  • SZATMÁRI RÉKA
  • megyei programkoordinátor
  • Szekszárd • Tolna megye
  • CÍM:

    7100 Szekszárd, Arany János utca 23-25.

  • TELEFON:

    20/373-9603

  • E-MAIL:

    szatmari.reka(kukac)mkik.hu

  • VATICS LÁSZLÓ
  • megyei programkoordinátor
  • Szombathely • Vas megye
  • CÍM:

    9700 Szombathely, Honvéd tér 2.

  • TELEFON:

    20/293-6798

  • E-MAIL:

    vatics.laszlo(kukac)mkik.hu

  • VATICS LÁSZLÓ
  • megyei programkoordinátor
  • Zalaegerszeg • Zala megye
  • CÍM:

    8900 Zalaegerszeg, Petőfi Sándor utca 24.

  • TELEFON:

    20/293-6798

  • E-MAIL:

    vatics.laszlo(kukac)mkik.hu

MKIK GINOP112 Központi Projektiroda:

PVSZ ügyfélszolgálat elérhetősége:

Személyes mentorálás:

SEED Kisvállalkozás-fejlesztési Alapítvány:

MEGVALÓSÍTÓK:

EGYÜTTMŰKÖDŐ PARTNEREK: