Belasics Edit

„Azokon a területeken érzem magam erősnek, ahol a vállalkozó, vagy potenciális vállalkozó alakítani akarja a saját és a környezete világát is, szívesen támogatom azokat, akik a változás hívei.”

Mentorálandó célcsoport:
Női vállalkozások

Csalló Gábor

„A mentori tevékenységet szívügynek tekintem. Fontosnak tartom a megszerzett tudásom átadását, mert nem felejtettem el azt, hogy én is voltam kezdő és azt sem, hogy milyen sokat számít a támogatás.”

Mentorálandó célcsoport:
Női vállalkozások

Csuport László

„Mi a titka annak, hogy sikeresen megküzdjünk például az indulás, vagy a generációváltás nehézségeivel? Ha szeretne ezekre, és más a vállalkozások napi működésével összefüggő kérdésekre a választ közösen megtalálni, akkor várja jelentkezését egy erős gazdasági, mentoring tapasztalatokkal rendelkező szakember. (Több évtizedes gazdasági felsővezetői, szervezet-átalakítási, benchmarking tapasztalat telekom, közmű szektor –magyar magántulajdonú, multi, állami tulajdonú cégeknél. Vezető tanácsadó. Műszaki-gazdasági végzettség, HR MBA, tréner, coach-mentor, stresszkezelési facilitátor.)”

Mentorálandó célcsoport:
Fiatal vállalkozások

Dr. Dinnyés Álmos

„Pályafutásom során számos vállalat átalakításában vettem részt, melyek során sokrétű tapasztalatokat szereztem arról, hogy az átalakuló vállalatoknak milyen kihívásokkal kell megbirkózniuk, milyen jelek utalnak arra, hogy egy területen komolyabb beavatkozás szükséges. Mentorként erre a tudásra építve tudom kísérni a mentorált vállalkozásokat a fejlődés, átalakulás útján.”

Mentorálandó célcsoport:
Fiatal és Női vállalkozások

Farkas Mátyás

„Saját tapasztalataimmal, kapcsolataimmal örömmel segítek más vállalkozóknak mentorként, hogy még sikeresebbek lehessenek. A mentorálási folyamatokkal kapcsolatos elvárásom a mentorált vállalkozók számára látható, kézzelfogható fejlődés elérése.”

Mentorálandó célcsoport:
Női vállalkozások

Göndöcsné Agócs Dóra

„A cégek életében mint nap találkozom olyan kihívásokkal, amelyek megerősítenek abban, hogy egy vállalkozónak mindig készen kell állnia a piaci változásokra, rugalmasan és éberen kell vezetnie cégét, jó kapcsolatot kell építenie munkatársaival és üzleti partnereivel. A mentorálásra úgy gondolok, mint egy kölcsönös tanulási és támogatási folyamatra.”

Mentorálandó célcsoport:
Női vállalkozások

Horváth Szabolcs

„A Flowfactor Kft-t azért hoztuk létre, hogy szakmai tudásunkkal és a KKV gyakorlatban megszerzett tapasztalatinkkal segítsük a lendületes kis- és középvállalkozások fejlődését. Szakértőink több évtizedes szakmai tapasztalatokkal rendelkeznek a pályázatírás, a projektmenedzsment, a pénzügy, a kontrolling, a könyvelés, a vállalatirányítás és a vállaltirányítási rendszerek, a menedzsment, a HR, valamint a minőség- és környezetirányítás terültén.”

Mentorálandó célcsoport:
Generációváltással érintett vállalkozások

Illyés-Dubecz Dorottya

„A mentorfolyamattól azt várom, hogy az engem választó mentorált a számára fontos céljait el fogja érni. Sok olyan területen rendelkezem átadható és használható szakmai tapasztalattal, amelyek felhasználásával gyakorlati haszna lesz a mentoráltamnak.”

Mentorálandó célcsoport:
Női vállalkozások

Kovács Tamás

„Tavaly, az ötvenedik születésnapom körül fogalmazódott meg bennem a cél, hogy 5 éven belül kiszálljak az építőipar napi rutinjából, és egy olyan jellegű tevékenységet folytassak amely nem igényel állandó rendelkezésre állást. Ezzel párhuzamosan családi vállalkozások menedzsment specifikumaiból írom a doktori dolgozatom, így a személyes érdeklődés és a személyes jövőkép összhangba került. Az elmúlt 10 évben egy családi vállalkozás utódlási programját valósítottam meg, külső menedzsment tagként és tulajdonosként, így azt gondolom kellő tapasztalatra tettem szert az utódlási témában.”

Mentorálandó célcsoport:
Generációváltással érintett vállalkozások

Kracsó Alexandra

„Eddigi munkám során jellemzően egyedül oldottam meg a feladatokat és tudom milyen nehéz, ha nincs olyan ember akivel a szakmai ötleteket, problémákat, innovációkat meg lehetne beszélni. Szeretném segíteni azokat a vállalkozókat, akik nyitottak egy külsős ember véleményére és meglátásaira, amivel új szemszögből nézhetnek rá az előttük álló feladatokra.”

Mentorálandó célcsoport:
Fiatal vállalkozások

Laki Balázs

„Matematikai közgazdaságtant, informatikát és matematikát tanultam Budapesten, Párizsban és Oxfordban. Modellalkotóként és elemzőként dolgoztam nemzetközi nagyvállalatoknál, ahol azok eszközmenedzsmenti és vállalati irányváltási fejlesztésein foglalkoztam. Rövid államigazgatási kitérőm alatt is külsős tanácsadóként az OECD munkáját segítettem, kiegészítve külső és belső használatú tanulmányaikat és előrejelzéseiket. Jelenleg saját cégemet irányítom, ahol stratégiai tanácsadással, kultúraközi menedzsmenttel és üzletfejlesztéssel foglalkozunk.”

Mentorálandó célcsoport:
Női vállalkozások

Noszkay Erzsébet

Második évtizednél is több ideje éve mentorálok tehetséges hallgatókat, ezek közül többen, a cégem tevékenységének kereteiben önálló projekt munkát végeznek. A mentori tevékenységem eredményeképp többen nyertek el tanácsadó szakmai minősítéseket, de sokan ma már vállalatok vezetői, illetve vállalkozások tulajdonosai, vagy épp kitűnő egyetemi oktatók is. Van egy olyan mentori rutinom, amit érdemesnek tartok hasznosítani.

Mentorálandó célcsoport:
Generációváltással érintett vállalkozások

Novákné Gergely Vera

„Több mint 10 céget építettem fel és vittem sikerre. Szívesen adnám át tapasztalatomat az új generációnak nem csak a saját cégeimben. Célom, hogy a fiatal vállalkozók kevesebb küzdelem árán és gyorsabban érjenek el sikereket, mint a mostani vállalkozók, valamint, hogy ne kelljen ahhoz külföldre menniük, hogy megtalálják a boldogulásukat.”

Mentorálandó célcsoport:
Női és Generációváltással érintett vállalkozások

Patonai Ágnes

„Úgy gondolom, hogy a kezdő vállalkozók kérdései nagyon sok gyakorlati problémára rámutatnak, ami nekem már természetes, így magam is tudok tanulni tőlük. Mivel a fő tevékenységünk kapcsán rendkívül sok vállalkozás fejlesztésén dolgoztunk már, így azt gondolom nagyon nagy tapasztalatom van ezen problémák gyakorlatias megközelítésében. Sok tanácsadó az én támogatásommal vált saját maga is vállalkozóvá. Ez egy pótolhatatlan tapasztalat.”

Mentorálandó célcsoport:
Generációváltással érintett vállalkozások

Dén-Reinhardt Éva

„A vállalatom megalapításával a célom az volt, hogy a vállalatokat és vezetőit segíteni tudjam abban, hogy hosszútávon versenyképes maradjon a cég. Személyes motivációm a Mentorprogramban az, hogy még több vállalkozónak tudjam átadni a tapasztalatomat illetve a módszereket amik segítenek a cég vezetésben.”

Mentorálandó célcsoport:
Női vállalkozások

Szabó Ervin

„Új vezető kollégáimnak szoktam mondani, hogy ez egy nehéz műfaj, ha ez könnyű lenne, akkor valaki más már ezt csinálná, de mivel ez nehéz ezért vagyunk mi itt.”

Mentorálandó célcsoport:
Generációváltással érintett vállalkozások

Szabó László

„Megítélésem szerint bármilyen vállalkozásról is van szó, az elvi dolgokban közös mindegyik a jó eredmény elérésében: az elkötelezettség, a korrekt üzletmenet, a hosszútávú gondolkodás. Ezekben gondolnám a támogatást, megerősítést a fiatalabb kollégáknál.”

Mentorálandó célcsoport:
Fiatal vállalkozások

Varga Zoltán

„A vállalkozói tapasztalataim elsősorban mikro, kis - kisebb közép vállalkozások területén és azon belül a szolgáltatói és egyedi termék előállítás tevékenykedő cégek esetében tudom jobban átadni és együtt gondolkodni. Közgazdászként átlátom azokat az összefüggéseket amik a vállalkozások jó és fejlődni képes vezetéshez szükségesek. A mentorlásban a közel 20 éves projekt menedzseri tevékenységhez szükséges tulajdonságaim és közel 10 éves mediátori tapasztalataimat tudom és szeretném hasznosítani.”

Mentorálandó célcsoport:
Generációváltással érintett vállalkozások

Zeisky Ákos

„Hosszú évek óta összpontosítom a figyelmem a fejlesztési lehetőségekre. Minden vállalkozás amelyben dolgoztam egy jó lehetőség volt arra, hogy gyakorolhassam és folyamatosan fejleszthessem magam és kamatoztathassam a bennem már meglévő egyedi szemléletet éles szituációkban való alkalmazását és direkt visszajelzést kaphassak, hogy jó érzékem van erre a területre, így egyre komolyabb és komolyabb projekteket vezethettem és vehettem bennük részt.”

Mentorálandó célcsoport:
Fiatal vállalkozások

Deák Zita

„Erősségeim: vezetői tapasztalat, széles coaching eszköztár, erős önismeret. Több, mint 1500 óra coaching. Három szót érdemes megjegyezni velem kapcsolatban: Intuíció-Inspiráció- Intelligencia. Ezekkel tudok leginkább segíteni.”

Mentorálandó célcsoport:
Női vállalkozások

Ősz György

1991-ben, 19 évesen kezdtem dolgozni a családi vállalkozásunkban, Ford márkakereskedők voltunk 2013-ig, Debrecenben és környékén.A cégalapító édesapám után én voltam az, aki legfiatalabbként, először, a magyarországi márkakereskedők, majd 2009-2013 között az Európai Márkakereskedők Szövetségének is elnökségi tagja voltam. Miért gondolom azt, hogy mentor szeretnék lenni, kiemelten a generációváltás témakörében? Talán azért is, mert ebben nőttem fel.”

Mentorálandó célcsoport:
Generációváltással érintett vállalkozások

Biczó Zoltán

„30 éves tapasztalat birtokában úgy gondolom, hogy ötvözni tudom a műszaki, gazdasági és informatikai ismereteket a vállalati folyamat menedzsment szemlélettel, így komplex támogatást tudok nyújtani a kis és középvállalatok vezetőinek, tulajdonosainak.”

Mentorálandó célcsoport:
Fiatal és Generációváltással érintett vállalkozások

T. Tóth Tibor

„A növekedés menedzselése, a változásmenedzsment, a szituatív vezetés a legfontosabb területek, ahol segíteni tudok; de közben fel kell hívni a vállalkozók figyelmét a hatékonyság növelésének fontossága, és ehhez a digitalizáció, ill. a hr területek jelentőségének felismerése, elfogadása, a nyitottság nélkülözhetetlen.”

Mentorálandó célcsoport:
Generációváltással érintett vállalkozások

Láncz Gábor

„Igyekszem a korszerű vezetési szemléletet a hazai vállalkozók körében meghonosítani, elsősorban üzleti-, pénzügyi-, folyamat-, stratégiai- és vezetési tanácsadás területén. Elsősorban olyan vállalkozókkal dolgozom, akik már alkalmazottakkal rendelkeznek, de szívesen segítek kezdő vállalkozóknak is.” Az év változás- és válságmenedzserévé választottak 2018-ban.”

Mentorálandó célcsoport:
Generációváltással érintett vállalkozások

Tóth Andrea

„Mindig nagyon tudtam hinni magamban, hittem az termékemben,az ötletemben és magas munkaetikával ,egómat csökkentve, de a taníthatóságomat növelve dolgoztam. Vállalkozást működtetni szerintem egy életforma, egy életstílus! Sokszor szeretek már tulajdonosként működni egy vállalkozásban és segíteni a kollegákat, inkább mint munkahelyi leírás alapján irányítani őket. Hiteles példa szeretnék lenni a családom a kollegáim és a leendő mentoráltjaim számára is.”

Mentorálandó célcsoport:
Fiatal és Női vállalkozások

Glósz Andrea

„Az elmúlt 27 évben több ezer sikeres projektet valósítottunk meg, és ezek között volt kezdő, működő, és átalakuló vállalkozás, mindenféle iparágban, és mindenféle vállalkozói méretben. Szeretném megosztani az optimista, kitartó személetemet, és a vállalkozás működtetésével kapcsolatban mindent, amit az elmúlt 27 évben tanultam a saját vállalkozáson keresztül, és az ügyfeleimen keresztül.”

Mentorálandó célcsoport:
Női vállalkozások

Bácskai Zsuzsa

Hiszem, hogy a fenti szlogenem nem üres beszéd. Valódi hitvallásom a tükör szerepből táplálkozik. Mint Mentor és Mentorált egymásnak fogunk tükröt mutatni s közben remélhetőleg megpillantjuk a végtelent s végnélküli lehetőségek tárházára bukkanunk. Együtt. Időt, figyelmet szánva egymásra. Inspirálni, buzdítani, de trenírozni is foglak. Jó tanárként házi feladatot is adok, mert Neked kell a legtöbbet tenned saját vállalkozásodért. A cég mindig az tükrözi, amilyen Te magad vagy! Ígérem, hogy szívvel-lélekkel támogatlak egy éven át. Ki tudja? Talán még tovább...

Mentorálandó célcsoport:
Fiatal és Női vállalkozások

Uderszky Attila

Minden sikeres vállalkozás egy jó ötlettel kezdődik. De ha megvan a nyerő ötlet, akkor hogyan tovább? Közel húsz éves vállalkozói tapasztalattal nyugodtan kijelenthetem, hogy a kezdő vállalkozókra rengeteg munka és időnként önfeláldozás vár, de ha elég kitartóak és rendületlenül hisznek a cégükben, akkor a siker nem maradhat el. Te is készen állsz a sikerre?

Mentorálandó célcsoport:
Fiatal vállalkozások

Ostorházi László

„Ha nem tetszik a közösség amiben vagy, tedd jobbá!” Ez a mondat végig kíséri az életem, és meggyőződésem, hogy a sikereim kulcsa is.1986 óta vállalkozom, az elmúlt évtizedek alatt komoly tudást, tapasztalatot halmoztam fel a vállalatvezetés területén. 88 és 91 között Münchenben nekem is volt mentorom. Úgy érzem itt az ideje „visszaosztani”. Akinek fontos a stabil működés, a pénzügyi sikerek, a felelős és fenntartható gazdálkodás és mindebben még örömét is akarja lelni, szívesen segítem álmai megvalósításában. Ha bármi áron csak a profitot akarod maximalizálni, nem én vagyok az embered.

Mentorálandó célcsoport:
Fiatal vállalkozások, Női vállalkozások

Elekes Zsuzsa

Csak a változás állandó! A hosszútávú siker kulcsa az ügyfeleink megismerése és teljes körű kiszolgálása.

Mentorálandó célcsoport:
Fiatal vállalkozások

Garami Andrea

„A megfelelő pillanat mindig a most.”

Mentorálandó célcsoport:
Női vállalkozások

Lambertné Katona Mónika

"Merésznek lenni, új terveket szőni, azokat állhatatosan megvalósítani, értéket teremteni ez az igazi mesterség!" A mentoráltakkal szeretném megosztani innovatív szemléletemet, tudatos és következetes gondolkodásmódomat, szakmai ismereteimet, amelyet oktatói, projektmenedzseri és üzletfejelsztési területén szerzett tapasztalataimból merítek.

Mentorálandó célcsoport:
Fiatal vállalkozások

Novák József

„A kitartásnak akkor van értelme, ha jó az irány. A jó irány pedig az úton velünk lévő emberektől lesz az. ...inkább az együtt, mint az egyedül? Inkább a mikor, mint a hogyan? Sokan sokféleként tekintünk a lehetőségeinkre. Sokan sokféleként látjuk erőforrásainkat. A szabad gyermek ott volt, ott van és ott lesz mindannyiunkban. Mit kezdjünk vele? Itt és most. Egy döntés. Az út egy másik minőséghez. Ha akarjuk… www.novakjozsef.hu”

Mentorálandó célcsoport:
Fiatal vállalkozások

Dömötör Ákos

"Elsősorban a kíváncsiság hajt. Egy cég felépítése tanulási folyamat: tanulás arról, hogy mire van szüksége a vevőnek, hogyan lehet az ő problémáit megoldani és hogyan lehet eközben egy sikeres csapatot építeni. Azért vagyok itt, hogy együtt gondolkodjunk és együtt tegyük fel a megfelelő kérdéseket."

Mentorálandó célcsoport:
Fiatal vállalkozások

Fábián Zoltán

Vállalkozni, tehát tenni magunkért és a környezetünkért, nem csak érdekes és izgalmas hivatás, de folyamatos tanulással, nagyon sok sikerrel és kudarccal is jár. Vállalkozóként sokszor egyedül érezzük magunkat problémáinkkal, ezért érdemes a hasonló helyzeteket átélőkkel megosztani kérdéseinket, kételyeinket és ötleteinket.

Mentorálandó célcsoport:
Fiatal vállalkozások

Kis Éva

„Több, mint 25 éve foglalkozom vállalatvezetéssel. Hiszek a számokban, az előretervezésben, a folyamatos kontrollban. Ha megvannak a tervek, és azt össze lehet hasonlítani a tény adatokkal, a számokból rengeteg következtetést lehet levonni, s aztán meghozni a további döntéseket. Mert nem elég, ha csak a fejedben áll össze a kép! Az legyen leírva! Tudod miért? Mert a leghalványabb tintával leírt szónak is hatalmas ereje van! Én ebben tudok segíteni... illetve ebben is... és boldogan teszem!”

Mentorálandó célcsoport:
Női vállalkozások

Kormány Tamás

„A CONTROLL Tanácsadó Zrt. vezérigazgatójaként nem hiszek a kispályás focistákban. Tudom és hiszem, hogy bárkiből és bármely cégből tudok IKEA, McDonald’s, AUDI, MOL vagy éppen Wallis beszállítót csinálni, ha képesek velem lépést tartani. A XXI. században a lelkesedés már nem elég. A fejlődésben a tudásra, folyamatoknál a belső rendre, a működésben pedig a minden nap megújuló vezetői kreativitásra kell támaszkodni. Ezért kerülöm a középszerűséget és vadászok a kihívásokat szerető emberekre. Legyenek elérhetetlennek tűnő céljaid és dolgozz értük, hiszen semmi másra nincs idő!”

Mentorálandó célcsoport:
Fiatal vállalkozások, generációváltással érintett vállalkozások

Utasi Melinda

„Olvass a számokból! Csak az tudja menedzselni a vállalkozását, aki ismeri a cél- és eredményszámait. Hiszek abban, hogy a tudatos vállalkozók tudatos pénzügyi szemlélettel rendelkeznek, amely segíti őket az eredményes működésben. Ez a készség tanuható, mindenki számára elsajátítható, önmagára formálható.”

Mentorálandó célcsoport:
Női vállalkozások

Rácz Erzsébet

„Fontosnak tartom a tudás megosztását. Hiszem, hogy nem magányos hősökre, hanem együttműködni kész emberek sokaságára van szükség. A mentorálás ennek kiváló keretet ad. Nagy gyakorlatom van a stratégia kialakításában, az azt megvalósító cselekvési terv kidolgozásában és a megvalósításban, a fókuszáltság fenntartásában. Ezt a tudást örömmel adom át a tudatos, tenni, fejlődni akaró vállalkozóknak. www.exitmenedzsment.hu”

Mentorálandó célcsoport:
Fiatal vállalkozások és generációváltással érintett vállalkozások