Bács-Kiskun megye

ACPS Automotive Kft.

www.oris-acps.com/en

Az ACPS az autóipari termékek világszerte elismert gyártója, amely a világ legnevesebb autómárkáinak (VW, VOLVO, TESLA, Porsche, BMW, Mercedes, PSA, Toyota) beszállítója, és egyben az utángyártott alkatrész gyártás egyik elismert szereplője is. A vállalat itthon is gyártott termékcsaládjai: vonóhorog rendszerek * tetőcsomagtartó szerkezetek * szélfogó hálók * autóemelők

Bács-Kiskun megye

Budamobil-Cargo Kft.

www.budamobil-cargo.hu/

A BUDAMOBIL-CARGO jelenlegi telephelyét 1968-ban vásárolta meg és egyszerűbb acélszerkezeti munkákkal és gépjármű felépítménygyártással indult meg a termelés. Később az osztrák SCHWARZMÜLLER GmbH, majd a német JUNG GmbH-nak is beszállítói lettünk. 2008 júliusától a vállalat Kft.-ként működik, és lényegesen kibővítette a szolgáltatási körét. A meglévő profil mellet (járműfelépítmény és haszonjármű gyártása, mezőgazdasági gépgyártás), könnyű és nehéz acélszerkezeti munkákkal, valamint ipari csarnokok komplett kivitelezését is vállalja- tervtől a kulcsig. Vállalatunk kereskedelmi és logisztikai szolgáltatásokkal is foglalkozik. Folyamatos fejlesztéseink, beruházásaink, valamint kiterjedt üzleti kapcsolataink segítségével szinte minden probléma megoldható. Célunk, hogy minél magasabb színvonalon és minőségben elégítsük ki vevői megrendeléseinket.

Bács-Kiskun megye

MAG HUNGARY Kft.

www.mag-ias.com/web/de/index.php

A MAG Hungary Kft. az FFG Nemzetközi Konszern magyarországi tagja. A cégcsoport a világ harmadik legnagyobb szerszámgépgyártója, melynek a MAG Hungary Kft. 2012-től tagja. Cégünknél a tervezéstől a prototípus elkészítésén át a tesztüzemig, majd a késztermékig a teljes értékteremtő folyamattal elégítjük ki a megrendelői igényeket. A MAG Hungary Kft. fő kompetenciája a szerszámgép főkomponensek gyártása az FFG-MAG számára. Termékeink: szerszámtárolók és cserélők, fluid egységek, hidraulikus munkadarab megfogó készülékek, betároló egységek ,palettacserélők, hegesztett, és öntött alkatrészek gyártása.

Baranya megye

Lafarge Cement Magyarország Kft.

www.lafarge.hu/

A Lafarge Európa egyik legmodernebb cementgyára az elérhető legmodernebb technikával Királyegyházán található. Az építőipar számára egyedi megoldásokat kínáló LAFARGE Cement Magyarország Kft. 150 főt foglalkoztat, 2018-as nettó értékesítési árbevétele 19 milliárd forint volt. Célja partnerei és végfelhasználói igényeinek teljes körű kiszolgálása innovatív, kitűnő minőségű cementtermékekkel – mind ömlesztett, mind zsákos formában. Gyártókapacitása közel 1 000 000 t cement évente, amelyet a LafargeHolcim cégcsoport globális céljaival összhangban álló körkörös gazdaság helyi megvalósításával igyekszik teljesíteni. A hatékony és fenntartható ipari folyamatok kialakítása során a vállalat kiemelt figyelmet fordít a munka- és környezetvédelemre és a helyi közösségekkel való együttműködésre. Példamutató szemléletéért CSR Hungary díjat, a FIABCI Nemzetközi Ingatlanfejlesztési Nívódíj Pályázatán pedig ipari létesítmények kategóriában első díjat kapott. 2019-ben a Business Superbrands díj mellett Energiahatékony Vállalat Díjat nyert a fajlagos CO2 kibocsátásának csökkentése miatt, amelyet az alternatív tüzelőanyagok egyre nagyobb arányú használatával ért el.

Baranya megye

SERES GÉPIPARI ÉS KERESKEDELMI KFT.

www.seres.hu/

A SERES Gépipari és Kereskedelmi Kft. magyar tulajdonú vállalkozás, amely kommunális gépjármű felépítmény gyártással, valamint hidraulika és gépszerviz tevékenységgel foglalkozik.

Baranya megye

Z Elektronika Kft.

www.zelektronika.eu/

A Z- Elektronika Kft. 1997-es alapítása óta elektronikai termékek fejlesztését és gyártását végzi. Fő profilunk a kis és közepes elektronikai sorozatgyártás. Megoldásokat kínálunk a termék fejlesztéstől kezdődően prototípusok elkészítésén át a sorozatgyártásig, vagy akár polcra kész csomagolásig. Portfoliónk legnagyobb részét az ipari elektronika félkész termékek adják, de jelenetős autóipari prototípus és orvostechnikai gyártásunk is. Partneri hálózatunk széleskörű, együtt dolgozunk startup projektekkel és multinacionális cégekkel, valamint jelentős számú KKV-vel is. Cégünknél jelenleg 95 főállású dolgozó van, mérnökök, technikusok, betanított munkások. A Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara által regisztrált, és felsőoktatási duális képzőhely is vagyunk.

Békés megye

Gyulai Vasipari Kft.

www.gyulaivasipar.hu/

A társaság fémszerkezetek, gépalkatrészek, kandallók, öntvények gyártásával foglalkozik.

Békés megye

Linamar Hungary Zrt.

www.linamar.hu/hu/

A régió legnagyobb autóipari foglalkoztatójaként a Linamar Hungary Zrt. több mint 2600 munkavállalónak biztosít stabil munkahelyet és biztos megélhetést. Az autóipari alkatrészgyártás mellett több iparágban is jelen vannak mind hazai, mind külföldi piacon: mezőgazdasági gépipar, ipari gépgyártás, illetve Békéscsabán épül új, e-mobilitásra koncentráló gyáregységük, kiegészülve az orosházi építőipari termékcsoport gyártásra épülő új üzemükkel.

Békés megye

Skylotec Hungary Kft.

www.skylotec.com/eu_de/

\"A vállalkozás munkavédelmi felszerelések gyártásával foglalkozik. A SKYLOTEC Hungary Kft. 2006-ban alakult Gyomaendrődön, tevékenységi köre TEÁOR ’08 13.99 Egyéb textiláru gyártás m.s.n. A kft. alapítója és jelenleg 100% os tulajdonosa a németországi székhelyű SKYLOTEC GmbH. A SKYLOTEC GmbH az Eduard Kaufmann néven megismert, majd 2005 óta SKYLOTEC márkanév alatt több évtizedes tapasztalattal fejleszti, gyártja és forgalmazza a könnyű és nehézipar által használt és mindenirányú biztonságtechnikai igényeknek megfelelő testhevederzeteket, rögzítő elemeket, zuhanáscsillapító és számos további felszereléseket. A SKYLOTEC termékek mára megtalálhatók a világ számos országában. A SKYLOTEC Hungary Kft. a cégcsoporton belül fontos gyártó bázissá nőtte ki magát. A sport és szabadidős termékek körében egyre ismertté vált „Via Ferrata” termékek kizárólag a gyomaendrődi üzemben készülnek továbbá itt készül az ipari alpinisták által használt SKYLOTEC-testhevederek, munkahelyzet beállító termékek és energia elnyelő rendszerek jelentős része.\"

Borsod-Abaúj-Zemplén megye

Joyson Safety Systems Hungary Kft.

www.joysonsafety.com/

A cég közlekedésbiztonsági autóipari termékek, főként légzsákmodul gyártásával foglalkozik.

Borsod-Abaúj-Zemplén megye

Robert Bosch Power Tool Elektromos Szerszámgyártó Kft.

www.bosch.hu/vallalatunk/a-bosch-magyarorszagon/miskolc-robert-bosch-power-tool-kft/

A Robert Bosch Power Tool Elektromos Szerszámgyártó Kft. világszerte a Bosch legnagyobb kéziszerszámgyára, elektromos kéziszerszámok fejlesztésével és gyártásával foglalkozik.

Borsod-Abaúj-Zemplén megye

Starters E-Components Generators Automotive Hungary Kft.

www.seg-automotive.hu/

A vállalat az SEG Automotive cégcsoport tagja. A vállalatcsoport a Miskolcon gyártott önindítókat és generátorokat világszerte szállítja kiváló minőségben partnereinek. A gyár kiemelkedő terméke a szintén Magyarországon fejlesztett start-stop üzemmódú indítómotor. Munkatársaik az önindítók és generátorok fejlesztésén túl közreműködnek a BRM, azaz a Boost Recuperation Machine fejlesztésében is.

Budapest főváros

Eltec Holding Kft.

www.eltec.net/

Elektrotechnikai alkatrészek gyártása. Kábelkötegek, mágnes tekercsek, fröccsöntött műanyag alkatrészek.

Budapest főváros

GE Aviation Hungary Kft.

www.ge.com/

A GE Aviation repülőgéphajtómű alkatrészeinek javítását végzi Veresegyházon. Az Aviation üzletág magas színvonalú technikát alkalmaz, mely lehetővé teszi, hogy a magyar szakemberek bizonyíthassák képességeiket. A GE Renewable Energy, mely Magyarországon ugyanezen jogi entitás alatt működik, regionális és globális beszerzési vezetőin keresztül budapesti központból koordinálja az üzletág beszerzéseit.

Budapest főváros

KNORR-BREMSE Vasúti Jármű Rendszerek Hungária Kft.

www.knorr-bremse.hu/hu/

\"A Knorr-Bremse konszern müncheni székhelyével a vasúti és haszongépjármű rendszerekhez gyártott fékrendszerek területén világszerte vezető gyártónak számít. Technológiai fejlődésmeghatározóként a Knorr-Bremse több mint 110 éve mértékadónak számít a modern fékrendszerek fejlesztése, gyártása, forgalmazása és szervize területén. Magyarországon a Knorr-Bremse konszern két telephelyen van jelen, a budapesti telephely a vasúti- (SfS) fékrendszerek, míg a kecskeméti a haszonjármű-rendszerek (SfN) berendezéseinek gyártását végzi.\"

Csongrád-Csanád megye

LEGRAND MAGYARORSZÁG ZRT.

www.legrand.hu/

A Legrand Zrt. a jogelődeit is figyelembe véve 99 éve van jelen a gazdasági életben. Az 1919-es alapítást követően számos átalakuláson ment keresztül, melyeket a kor politikai és gazdasági változásai okoztak. 1960-ban települt a gyártó egység a mai székhelyére Szentesre. Jelenlegi formáját egy sikeres privatizációt követően 1992-ben a nemzetközi Legrand Csoporthoz történt csatlakozásával érte el. A Legrand Zrt. fejleszt, gyárt és értékesít villamosszerelési anyagokat, IT rendszereket és IoT (okosotthon) termékeket.Csongrád megye gazdasági életében jelentős helyet foglal el a Legrand Zrt. A 2018 évi gazdasági adatok alapján a megye TOP100 listájában az összesített 13. helyet tudja magáénak a cég, ezen belül a szakági, pontosan a feldolgozóipari rangsorban a 8. helyen van. Az igazi súlyát a Legrandnak az exporttevékenységi rangsorban elfoglalt helye mutatja, amely szerint a 4. legnagyobb exporttal rendelkezik a megyében, míg az importot tekintve a 14. helyen áll. Létszámadatait nézve a saját 600 munkavállalón felül további kb. 600 embernek -jellemzően megváltozott munkaképességű foglalkoztatottnak- biztosít munkát kiszervezett feladatok ellátására. A Legrand stabil alapokon áll, folyamatosan fejleszti gyártási technológiáját és teszi ezt saját erőből. Képzi munkavállalóit, támogatja környezetét és szakmai tanácsaival segíti a szakági képzést is.Tradíció és innováció a jelmondatuk, ahol a legfontosabb érték az ember. A Legrand Zrt. stratégiája olyan alapértékekre épül, mint etikus viselkedés, erőforrásaink optimális kihasználása, vevőközpontúság és innováció. Elkötelezettségük a közösségi értékek iránt meghatározza minden tevékenységünket, melynek egyik meghatározó eleme az oktatás, a szakképzés támogatása, az utánpótlás nevelés és a munkahely megtartó képességéhez folyamatos képzéssel történő hozzájárulás. A Legrand Zrt. piacvezető pozíciója alapján, mint felelős vállalkozás kiemelten fontosnak tartja a magas szintű szakági beszállítói bázis kiépítésének támogatását is, melynek keretén belül igyekszik szerepet vállalni a megyei KKV-k fejlődését elősegítő mentor programban is. Szerepvállalásuk célja a programban az, hogy jó gyakorlataik tanulságos példaként álljanak más vállalatok előtt és merítsenek egymás tapasztalataiból a közös fejlődés érdekében.

Csongrád-Csanád megye

Taugép Gumiipari Gépgyártó és Kereskedelmi Kft.

www.taugep.hu/

\"A TAUGÉP Kft. több mint 40 év gépgyártás területén szerzett tapasztalattal rendelkező Dél-Magyarországi régióban működő sikeres vállalkozás. A cég gyökerei az 1950-es évekre vezethetők vissza. Ettől az időszaktól kezdve 1976-ig, mint mezőgazdasági gépjavító állomás működött. 1976-ban vásárolta meg a magyar tulajdonú TAURUS Gumigyár. 1976-tól, mint TAURUS Gépgyár működött 1990-ig. 1990-ben a TAURUS Gumigyár privatizációja után az egykori TAURUS Gépgyár magánbefektetők tulajdonába került és TAUGÉP Kft. néven a vállalat folytatta működését. Napjainkra a TAUGÉP Kft. sikeres termékei megtalálhatók szinte valamennyi abroncsgyártással foglalkozó nemzetközi konszernnél, egyes olajipari, illetve autóipari konszerneknél is. A TAUGÉP Kft. fő tevékenyégi köre: Fémmegmunkálás főként autó- és gumiipari területen, gépgyártás, alkatrész- és készülékgyártás, acélszerkezet gyártás, valamint egyéb gépipari alkatrészek, szerszámok, berendezések gyártása, akár egyedi igények szerint. \"

Csongrád-Csanád megye

Váll-Ker Vállalkozói és Kereskedelmi Kft.

www.vall-ker.hu/

A Váll-Ker Kft. Magyarország egyik legmeghatározóbb kandallógyártó vállalata, mely 1992-ben alakult, és 100% hazai tulajdonban áll. Működésének célja, hogy környezetkímélő termékeivel értéket teremtsen megrendelőinek, akik inspirálják a céget a jövő irányába. Európai Uniós pályázatoknak is köszönhetően a cég gépparkja maximálisan megfelel a jövő kihívásainak, több munkafolyamatnál robottechnológiát alkalmaz, Ipar 4.0 rendszer működtetése mellett. Jövőképe: Tevékenységi körön belül vezető helyre kerülni az európai piacon, olyan közösséget alkotni, amely azonosul az alapítók hitével és kitartásával, illetve emberségességen és segítőkészségen alapuló cégfilozófia kiterjesztése.

Fejér megye

BRUNSWICK BOWLING MAGYARORSZÁG KFT.

www.brunswickbowling.com

A cég 1998 óta Székesfehérváron gyártja a legmodernebb automata bábuállító berendezéseket, szállítja a világ legkülönbözőbb országaiba és 2010-től a teljes körű értékesítéséve, telepítésével, szervizelésével és alkatrész kereskedelmével is közvetlenül is foglalkozik.

Fejér megye

Fiers MECHANIKA Ipari Szolgáltató Kft.

www.fiersmechanika.hu

A Fiers MECHANIKA Kft. 1980-ban alakult, teljes magyar tulajdonban levő vállalkozás, a cég tevékenységi köre szerszámok, célgépek, valamint precíziós alkatrészek tervezése és gyártása.

Fejér megye

Simon Plastics Kft.

www.simonceg.hu

Simon István EV. 1985-ben alakult egyszemélyes vállalkozásként, mely azóta folyamatos fejlődés és fejlesztések révén közel 250 fővel dolgozik, 100 %-ban magyar tulajdonú. A cég több mint 30 év alatt a legmagasabb felkészültséget és technológiát megkövetelő autóipari beszállítói szintre növekedett, de megőrízve a családias hangulatot. 2020 februárjától Simon Plastics Kft. néven és Kft. cégformában működik tövább.

Győr-Moson-Sopron megye

Borsodi Műhely Kft.

www.borsodimuhely.hu/

A Borsodi Műhely Kft. 1981-es alapításától fogva prototípus alkatrészgyártással foglalkozik. Jelenleg 3 telephelyen több divízióban nyújt szolgáltatásokat az autóipar, az űripar, a légiipar, és más iparágak számára. Az alkatrészgyártáson túl hőkezelési, mérési szolgáltatásokkal áll ügyfelei rendelkezésére. Közel 50 fős K+F csapata az ügyfelek részére végez fejlesztéseket a technológiai és automatizálási területeken.

Győr-Moson-Sopron megye

BOS Automotive Products Magyarország Bt.

www.bos.de

Árnyékolástechnikával foglalkozó autóipari TIER1-es beszállító.

Győr-Moson-Sopron megye

Verarbeiten Pausits Kft.

www.pausits.hu/

Cégünk 10.000 kg összsúlyig képes acéltermékek gyártására (egyedi és sorozatgyártás). Magas hozzáadott értéket képviselnek termékeink, amelyre garanciát jelent a robotokkal történő hegesztés, a CNC forgácsolás és az öt kabinból álló festősor. A Verarbeiten Pausits Kft. – jogelődjével, a Pausits Ipari Vállalkozással – közel 30 éve végzi tevékenységét az acél- és gépgyártás területén Magyarország északnyugati szegletében fekvő Halásziban.

Hajdú-Bihar megye

FAG Magyarország Ipari Kft.

www.schaeffler.hu/content.schaeffler.hu/hu/index.jsp

Az FAG Magyarország Ipari Kft. 1999-ben kezdte meg működését Debrecenben. Vállalatunk 2007-ben a Határ úti ipari parkban egy vadonatúj gyárcsarnokot és irodaépület vehetett birtokba. Gyárunkban egy- és kétsoros kúpgörgős csapágyakat valamint azok komponenseit – görgőket és kosarakat – állítunk elő. Termékeink közel 80%-át az autóipar számára gyártjuk, olyan neves autógyáraknak mint a Volkswagen, a Ford, a Volvo vagy a BMW.

Hajdú-Bihar megye

NI Hungary Kft.

www.hungary.ni.com/debrecen

\"Az NI egy mérés- és irányításautomatizálás terén élvonalbeli, high-tech eszközöket gyártó cég saját fejlesztésű termékekkel, saját fejlesztésű szoftverrel. Kiemelkedő a termékeink minősége és a hozzájuk kapcsolódó szolgáltatások színvonala is kimagasló. Mindemelett termelésünk rugalmassága és hatékonysága lehetővé teszi, hogy a megrendeléstől számítva akár 48 órán belül kiszállítsuk a kért árucikket, ami az egyik legnagyobb versenyelőnyünk az iparágban. Folyamatos fejlesztés iránti elkötelezettségünk és gondolkodásmódunk megjelenik a beszállítói elvárásokban is, a problémákra való megoldásokat sok esetben együtt keressük velük. Beszállítóinkra partnerként tekintünk, és így működünk velük együtt a minden napokban is: hitvallásunk, hogy csak együtt lehetünk sikeresek. Jelenleg PCB gyártás, műanyag/alumínium fröccsöntés, kábel összeszerelés és fém megmunkálás területén keresünk stabil, megbízható beszállítókat elsősorban a debreceni gyártó egység igényeinek a kiszolgálására.\"

Hajdú-Bihar megye

Vitesco Technologies Hungary Kft.

www.continental.com/hu-hu

A közel 150 éves Continental cégcsoport egyik legújabb gyára épül Debrecen déli ipari parkjában. Legfontosabb termékeink az automata sebességváltó vezérlők illetve a hibrid és elektromos járművek hajtásláncának részegységei, amelyeket a legnagyobb autógyártó cégeknek szállítunk be. Legmodernebb fröccsöntési és elektronikai összeszerelési technológiát felvonultató gyárunk 2020-ban kezdi meg a sorozatgyártást.

Heves megye

Aventics Hungary Kft.

www.aventics.com/hu/hu/

Az Emerson Automation Solutions részeként az AVENTICS a világ egyik vezető termékmárkája a pneumatikus komponensek és rendszerek terén. A pneumatikus műszaki márka termékeket és szolgáltatásokat kínál az ipari automatizálás, valamint az élelmiszer-, csomagoló-, gyógyászati és energiatechnológiai ipar számára. Pneumatikus márkájuk esetében a kereskedelmi gépjárművek, a tengerészet és a vasúti technológia ágazatai számára is fejlesztenek megoldásokat.

Heves megye

SBS KFT.

www.sbskft.hu/

Az SBS Kft. a világ legnagyobb gépgyártó cégeinek közvetlen beszállítója és kiemelt stratégiai partnere. Az SBS 2012 óta, külön fejlesztési osztállyal rendelkezik, amely nem csak a cég saját termelési eszköz ellátását, de külső megrendelésre, egyedi tervezésű és kivitelezésű ipari gépek gyártását is elősegíti.

Heves megye

Seissenschmidt Precision Components Kft.

www.seissenschmidt.com/hu/home-hu/

A kanadai Linamar konszern tagjaként a nemzetközi piacon tevékenykednek és ennek megfelelően a stratégiájuk is globális orientációjú. Három németországi gyáruk mellett két gyáregységük működik az Egyesült Államokban és Magyarországon. A termékeik szinte valamennyi autóban megtalálhatóak, hajtás- és futómű-technikai termékeiket szerte a világban alkalmazzák.

Jász-Nagykun-Szolnok megye

CLAAS Hungária Kft.

www.claas.hu

A CLAAS Hungária Kft. 1997 óta működik Törökszentmiklóson, az egykori Mezőgép jogutódjaként. Napjainkra a már 14 hektár területen működő gyáregység a kombájn-vágóasztalok, a vágóasztal-szállítókocsik kompetencia-központjává vált. A jelentős mértékű helyi beruházásoknak köszönhetően a növekvő és folyamatosan megújuló vevői igények kiszolgálásának is magas színvonalon tud eleget tenni. A gyártó terület és a létszám folyamatos növekedése mellett az itt gyártott terméktípusok is kibővültek, így a gabona asztalok, a speciális napraforgó- és kukorica adapterek, a vágóasztal-szállító kocsik és ferde felhordók adják a jelenlegi termékportfólió meghatározó részét. Az évek során a cég a régió egyik legjelentősebb gazdasági szereplőjévé, foglalkoztatójává nőtte ki magát. A vállalat közel 700 főnek nyújt stabil, megbízható, családias hangulatú munkahelyet.

Jász-Nagykun-Szolnok megye

ILPEA PROFEXT MŰANYAGFELDOLGOZÓ KFT.

www.profext.hu

Az ILPEA ProfExt Műanyagdolgozó Kft. jogelődjét a HAB Gazdasági Munkaközösséget 1987-ben alapították. A megalakulás utáni első két évben csak lágy PVC profil extrudálással foglalkozott, majd 1989-től a tevékenységi kör az extrudált profilok végtelenítésével (hegesztésével) bővült. A HAB Gmk termelésének, árbevételének növekedésével elkerülhetetlenné vált a Gmk. Kft-vé történő alakulása. 1992. január 1-én alakult meg a ProfExt Műanyagfeldolgozó Kft., az 1997-es évben a cég nevét ILPEA ProfExt Kft.-re változtatták, igazodva a külföldi partnereihez. A cég dinamikus fejlődésével egyre nagyobb hangsúlyt kap a vásárlók és az anyacég minőségi elvárásainak való megfelelés. 2000-ben egy új, 2000 m2-es kemény PVC üzem használatba vételére került sor, mely a termelés növekedésével a 2001-es év során új extruder - és hegesztőgépekkel bővült. 2001-ben a cég az elsők között kapta meg az ISO9001: 2000-es, új minőségügyi tanúsítványt. Cégünk tevékenységét ISO9001:2008 és MSZ EN ISO 140001:2004 tanúsítványok alapján végzi. A Kft. termelési tevékenysége jelenleg is folyamatosan növekszik, amit folyamatos technológiai változtatásokkal, takarékos anyag és energia használattal, csökkenő környezeti kibocsátásokkal, a gazdaságos gyártásra való törekvéssel tesznek egyre versenyképesebbé. Ennek jegyében 2005-ben felépült egy korszerű, az új vásárlói igényeknek megfelelő 1700 m2 -es koextrudált profil gyártására alkalmas üzem is, mely további munkalehetőséget biztosít a környéken élőknek. A termelési tevékenység 98%-át hűtőszekrény alkatrészek gyártása teszi ki. Az ILPEA ProfExt. Kft fontosnak tartja a környezet megóvását, illetve a környezetbarát technológiák alkalmazását. A fenntartható fejlődés elvei szerint, a Kft. további tevékenységét a környezettel összhangban és gazdaságosan kívánja folytatni.

Jász-Nagykun-Szolnok megye

Rego-Plast Kft.

www.regoplast.hu

A Rego-Plast Kft. 2005-ben alakult, és az elmúlt 10 évben folyamatosan fejleszti a műanyag alapanyag gyártás területén szerzett tapasztalatait. Kezdetben 5 fővel indult a vállalkozás, ami mára 160 főre duzzadt és éves gyártó kapacitása eléri a 30 ezer tonnát.Komplex szolgáltatásokat kínálnak a kompaundálás területein, melyben vállalják a kívánt termék anyagfejlesztését, az alapanyag legyártását és kiszállítását a megrendelő felé.A cég mintegy 6 hektáron végzi tevékenységét. A folyamatos beruházásoknak és fejlesztéseknek köszönhetően tudják versenyképességünket állandóan erősíteni, az egyedi piaci igények elvárásainak megfelelni. Minőség és rugalmasság – ezek a legfontosabb fogalmak a vállalkozás életében.

Komárom-Esztergom megye

BorgWarner Hungary Kft.

www.borgwarner.com/company/locations/oroszlany/hu/aboutus

\"A BorgWarner Hungary Kft. öszkerékmeghajtású gépjárművek intelligens rendszereinek gyártásával foglalkozik. Vezető gyártója a fejlett technológiát képviselő alkatrészeknek és erőátviteli egységeknek világszerte. A vállalatcsoport 68 helyszínen, 19 országban működtet gyártó, illetve technikai létesítményeket. A cégcsoport innovatív erőátviteli megoldásokat kínál az üzemanyag gazdaságosság, a csökkentett károsanyag-kibocsátás és a teljesítmény növelése érdekében. A BorgWarner cégcsoport két fő csoportban tevékenykedik: A Motor rendszer elemek csoport emisszió szabályozó rendszereket, vezérmű-láncokat, olajpumpákat, hűtő rendszereket és turbófeltöltőket gyárt és fejleszt. Az Erőátviteli rendszerek csoport erőátviteli rendszereket, akkumulátor szelepeket, nyomatékelosztó és irányító rendszereket és összkerék meghajtásos (AWD) megoldásokat fejleszt és gyárt.\"

Komárom-Esztergom megye

Gedia Hungary Kft.

www.gedia.com/index.php

A német anyavállalattal rendelkező GEDIA Hungary Kft. járműipari beszállítóként összetett felépítésű sajtolt és hegesztett fém részegységeket készít a karosszéria- és futómű gyártáshoz hegesztőrobot gépsorok, csőhajlító berendezések és automatizált présrendszerek segítségével.

Komárom-Esztergom megye

Güntner Tata Hűtőtechnikai Kft.

www.guentner.eu/

A Güntner csoport az elmúlt évtizedekben kis helyi vállalkozásból egy, a működésével az egész világot átfogó nemzetközi nagyvállalattá fejlődött. A hűtés- és klímatechnológia területén piacvezető vállalatcsoport minden kontinensen gyáregységekkel, valamint közvetlen- és közvetett kereskedelmi- és szervízhálózattal képviselteti magát.

Nógrád megye

BOMBARDIER Transportation Hungary Kft.

www.rail.bombardier.com/en/about-us/worldwide-presence/hungary/hu.html

A társaság vasúti forgóvázak gyártásával foglalkozik.

Nógrád megye

VIESSMANN Modellgyártó Kft.

www.viessmann-modell.com/

A Viessmann Modellbau 1987-ben kezdte meg működését egy németországi kis településen, Reddighausenben. Egy testvérpár álmodta meg és indította útjára az először családi vállalkozásként induló céget, melynek profilja a magas minőségű és az eredetire megszólalásig hasonlatos, filigrán modellek gyártása, a modellvasút-gyártás. A cég 1992 nyarán, tevékenységét Magyarországra telepítette.

Nógrád megye

Zentis Hungária Bt.

www.zentis.hu/

A Zentis GmbH & Co. KG egy nemzetközi szinten tevékenykedő, nagy hagyományokkal rendelkező családi vállalkozás, amely Európa vezető gyümölcsfeldolgozó vállalatai közé tartozik.

Pest megye

Coca Cola HBC Magyarország Kft.

www.hu.coca-colahellenic.com/hu/

Üdítőitalgyártás és forgalmazás.

Pest megye

Fővárosi Vízművek Zrt.

A Fővárosi Vízművek Zrt. a főváros és a hozzá tartozó agglomeráció területén ivóvíz- és iparivíz-szolgáltatási, ivóvíz-átadási, illetve korábban leányvállalatain keresztül, 2013-tól pedig közvetlenül szennyvíz-szolgáltatási és -tisztítási tevékenységet is végez. Társaságunk több mint 750 ivóvíztermelő kutat működtet, amelyek közel egymillió köbméter ivóvíz továbbítását teszik lehetővé, vezetékeink pedig több mint 5000 kilométer hosszan hálózzák be a várost. Társaságunk működteti az 1.600.000 lakosegyenértékű biológiai szennyvíztisztítási kapacitással rendelkező Budapesti Központi Szennyvíztisztító Telepet is, amely környezetbarát és a fizikai, kémiai, biológiai tisztítás elemeit ötvöző, zárt technológiája révén forradalmian új megoldásokat alkalmaz.

Pest megye

Infineon Technologies Cegléd Kft.

Az Infineon Technologies AG a világpiacon vezető szerepet tölt be a félvezető alkalmazások területén, amelyek egy egyszerűbb, biztonságosabb és környezetbarátabb életet kínálnak. A 2019. szeptember 30-án zárult pénzügyi év adatai alapján a vállalat árbevétele 8,029 milliárd eurót ért el és világszerte mintegy 41.100 főt foglalkoztatott. Magyarországon az Infineon közel 1300 főt foglalkoztató, folyamatosan növekvő vállalat, Cegléd és vonzáskörzetének munkaerőpiacán meghatározó szereplő.

Somogy megye

Büttner és Társa Szerszámelemgyártó és Kereskedelmi Kft.

www.buttner.hu/

A céget 1992-ben alapította 4 magánszemély. Az alkalmazott munkavállalók száma napjainkra meghaladja a 250 főt. A fő tevékenységek: szerszámacélok méretre vágása, elektródarezek, grafitok méretre vágása, szerszámlapok készítése szabványos, illetve nem szabványos méretekben CNC marás, szigetelőlapok megmunkálása, szerszámházak gyártása, szigorú minőségbiztosítási követelményeknek történő megfelelés mellett. A vállalkozás számos hazai és nemzetközi elismeréssel rendelkezik. További információkat a www.buttner.hu oldalon találhatnak.

Somogy megye

KVGy Kft.

www.kvgy.hu/

Az 1967-ben alapított vállalat a térség egyik meghatározó piaci szereplője. Szolgáltatásai: szerszámtervezés és gyártás, fémmegmunkálás, műanyag-feldolgozás, gépjavítás-szerelés, galvanizálás, transzformátor állomások bérbeadása-kölcsönzése. Termékek: biztosító betétek, elosztó berendezések, sorozatkapcsok, szakaszolók és hajtásaik, villamos vontatás berendezései, középfeszültségű elosztók, nagyfeszültségi aljzatok oszlopkapcsolók, vasúti szakaszolók és hajtásaik. A termelés ISO9001, 14001, 50001 tanúsítványok alapján folyik. 2011-ben az Év Somogyi Vállalkozása díj, 2018-ban az E-On legjobb beszállítói díj nyertesei. További információk: www.kvgy.hu

Somogy megye

Videoton Elektro-PLAST Kft.

www.vtep.videoton.hu/

Az AAA minősítéssel rendelkező Videoton Holding Zrt. tagvállalataként a cég komplett rendszermegoldásokat kínál a termékgyártás minden szakaszára. Tevékenységük a stratégiai partnerkapcsolatokra és az integrált szolgáltatásokra épül. Hosszú távon versenyképes költségszintű gyártást, személyre szabott megoldásokat és üzleti modelleket kínálnak partnereik számára a vevőspecifikus termékfejlesztéstől kezdve az anyaggazdálkodáson és stratégiai beszerzésen át egészen a precíziós műanyagfröccsöntésig és a késztermék összeszerelésig. 40 éves tapasztalat és szakértelem (ez alatt az idő alatt számos hazai és nemzetközi elismerés) a biztosíték az innovatív, gyors, rugalmas és kiváló minőségű termékgyártásra. Honlap: www.vtep.videoton.hu

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

Carl Zeiss Vision Hungary Kft.

www.zeiss.hu/corporate/home.html

A Carl Zeiss a világ egyik vezető optikai- és optoelektronikai vállalata. Több mint 160 éve fejleszt innovatív technológiai megoldásokat a szemüvegek, orvostechnika, biológiai kutatás, 3D méréstechnika, autóipar, fotótechnika, filmipar és planetáriumok területén. A világ több mint 40 országában van jelen. A mátészalkai ipari parkban 1992 óta működő gyára üveg alapanyagú szemüveglencsék gyártásával, Mould és szerszám gyártással, valamint gépépítéssel és vizsgáló berendezések szerviz tevékenységével foglalkozik. Helyet biztosít továbbá a vállalat optikai divíziója európai központi elosztó raktárának is. A számtalan szakmai díjjal elismert Zeiss elkötelezett az innováció, a szakképzés, a munkatársak képzése és motivációja irányában. A Mentorprogramban CSR stratégiájának részeként a helyi beszerzés arányának növelése, a beszállítókkal közös termékfejlesztés és a gyártás hatékonyságának növelése érdekében vesz részt.

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

Michelin Hungária Kft.

www.michelin.hu/

A Michelin csoport 4 magyarországi telephelye gyártó, gyártásszervező, logisztikai és nemzetközi kereskedelmi feladatokat lát el. A programban részt vevő nyíregyházi gyár nagyteljesítményű személygépkocsi abroncsokat gyárt csúcskategóriás, sport- és szupersport járművekre, illetve városi terepjárókra. A rendkívül magas minőségű, kis szériás termékek olyan márkák, mint a Porsche, a Ferrari vagy a Tesla főként elsőszerelésű abroncsaiként jelennek meg. A cég kiterjedt, a közlekedésbiztonságot, a fenntartható mobilitást és a helyi közösségek támogatását is felölelő felelősségvállalási tevékenységének keretében vesz részt az Országos Vállalkozói mentorprogramban, melyben új beszállítókat keres és támogatja a mentor cégek közötti tudásmegosztást.

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

Sematic Hungária Kft.

www.wittur.com/en/wittur-group/plants/sematic-hungaria-kft.aspx

A Wittur Group a világ egyik vezető felvonó alkatrész beszállítója. Nyíregyházi gyárában szabványos és különleges automata felvonóajtókat, fülkéket, lift alrendszereket és elemeket gyárt. Tevékenységének színvonalát jól jelzi, hogy az elmúlt 10 évben dolgozóinak termelékenységét megduplázta, bevételét pedig harmincszorosára növelte. Komplex, több elemből álló fejlesztési programot működtet a vállalati vagy vállalatcsoport-szintű beszállítói részére. Az Országos Vállalkozói Mentorprogramban munkatársai személyes fejlődése, beszállítófejlesztési programjának és meglévő beszállítóinak fejlesztése, illetve új beszállítók gyártási folyamatba integrálásának céljából vesz részt.

Tolna megye

Adval Tech (Hungary) Kft.

A svájci Adval Tech Csoport elsősorban az autóipari piacra és azzal összefüggő alkalmazásokra összpontosít. Nagy volumenű alkatrészgyártás végez fémből és műanyagból. Globális működés, magasszintű hatékonyság, svájci minőség, magyar csapatmunka – ezek jellemzik a tevékenységeiket. Vevőiknek Adval Tech minőséget szállítanak kompromisszumok nélkül, időben, minőségben, költségekben is megfelelve az elvárásoknak.

Tolna megye

PIP Közép-Duna Menti Térségfejlesztési Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság

A PIP Közép-Duna Menti Térségfejlesztési Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság (rövid nevén PIP Nonprofit KFT) jogelődje 1997. június 17-én alakult a Pakson található ipari park létrehozása és működtetése céljából. A Társaság 2017. december 18-án a Magyar Állam 100%-os tulajdonába került. Fő célja és tevékenysége a Paksi Atomerőmű két új blokkjához kapcsolódó, és annak kivitelezéséhez szükséges projektfejlesztések elvégzése, lakhatási, infrastruktúra-fejlesztési, vállalkozásfejlesztési, valamint a térség- és területfejlesztést érintő tevékenységek végrehajtása, koordinációja. A tulajdonosváltást követően a kft. a korábbi ipari parki ingatlanhasznosítási és inkubációs funkciói nagymértékben szélesedtek, feladatköre kibővült előkészítő, koordináló feladatokkal és a térségi igények kiszolgálásával. A Társaság jelentős tevékenységet végez a térségfejlesztés megalapozásában, a fejlesztési irányok meghatározásának előkészítésében. A térségfejlesztési szempontoknak, igényfelméréseknek fontos szerepük van a lakhatási és iparfejlesztési program eredményessége és a sikeres utóhasznosítás szempontjából is.

Tolna megye

SOLVARO Kft.

www.solvaro.com/en/company/

A SOLVARO Kft. székhelye már 1992 óta Szekszárdon található és 2008 óta készít egyedi alkatrészeket perforált fémből ipari ügyfeleinek. Ennek során például mezőgazdasági és építőipari gépek, buszok motorburkolatait vagy kapcsolószekrényeket gyártó ügyfeleivel közösen dolgozza ki azokat a megoldásokat, amelyek műszakilag, a dizájn és a gazdaságosság tekintetében is előremutatóak. Az ötletgazdagság, a folyamatos kíváncsiság, az elszántság és a magabiztos fellépés révén minden kérdésre megtalálja a megfelelő „fémes” választ. És ennek során gyakran olyan megoldások születnek, amelyeket a világ számos részéről érkező ügyfeleik korábban lehetetlennek tartottak. Nagyon meghatározó, hogy elsősorban két telephelyen folytatják a tevékenységüket, Németországban, a központ található, így olyan kultúrát alakítottak ki, amely összekapcsolja a két országot és ezt intenzíven ápolják is. A csúcstechnológia és a szakértelem a vállalatnál kéz a kézben jár. A kezelőtől kezdve a szerszámkarbantartásig a legújabb technológiával dolgoznak a munkatársaik a termékek megvalósításán. A tapasztalat, a know-how és a csapatszellem segít abban, hogy újragondolják, és ezzel párhuzamosan megtalálják a leghatékonyabb lehetőséget. Ez egy olyan hozzáadott érték, amely újra és újra meggyőzi az ügyfeleket.

Vas megye

BPW-Hungária Kft.

www.bpw-hungaria.hu/

A német BPW Bergische Aschen KG szombathelyi leányvállalata, a több mint 1.450 főt foglalkoztató BPW-Hungária Kft. nehézfutóművek, futóműrendszerek előállításával, illetve agrárgépipari termékek tervezésével, fejlesztésével, gyártásával és értékesítésével foglalkozik.

Vas megye

iQor Global Services Hungary Kft.

www.ivytech.com/

Az IVY Technology AMS Hungary Kft. (korábban Iqor Global Services Hungary) egy 18 országban működő, több mint 32.000 munkavállalót foglalkoztató, üzleti megoldások kiszervezésével és terméktámogatási szolgáltatásokkal foglalkozó globális vállalat. Partnereik között vannak a világ legismertebb márkái, akiknek olyan értékesítést követő terméktámogatási és ügyfélszolgálati megoldásokat nyújtanak, melyek átfogják a fogyasztói értékláncot a vevőszolgálattól, a kiszervezett szolgáltatásoktól kezdve egészen a termék diagnosztikai és javítási szolgáltatásokig.

Vas megye

MAM-HUNGÁRIA KFT.

www.mambaby.com/hu/

A társaság csomagolt különböző színű műanyag, szilikon és gumi alapanyagokból készült bébitermékek gyártásával foglalkozik.

Veszprém megye

Adient Mezőlak Kft.

www.adient.com/hungary/mezolak

Vállalatcsoportjuk az egyik meghatározó beszállítója az autóipari üléseknek. Világszerte évente több mint 25 millió ülésrendszert gyártanak 300 millió alkatrészből, melyek legfőbb tulajdonsága a biztonság. Minden három ülésből egy az Adient üzemeiből kerül ki. A legnagyobb autógyártókkal - Audi, Ford, Mercedes, Toyota, Mazda, Tesla, BMW, Volkswagen - és járműkategóriákban (személyautók, kamionok, CUV / SUV) dolgoznak 57 vevővel 25 országban. Az Adient Mezőlak Kft. a legnagyobb múltú gyár a Magyarországi telephelyek közül. Ülésmagasság-állítók, ülés dőlésszög- állítók és ülés zárszerkezetek gyártásában világelsők. Tevékenységük fő profilja az összeszerelési folyamat, ami kézi, félautomata és teljes automata sorokon történik. Alkalmazott technológiájuk magas színvonalú, lézer- és AWI-hegesztés mellett, préselést, szegecselést, csavarozást és összeszerelést végeznek, automata gyártósoraik PLC és robotvezéreltek.

Veszprém megye

Continental Automotive Hungary Kft.

www.continental.com/hu-hu

A Continental Veszprém megye egyik legnagyobb foglalkoztatója. A Continental a világ egyik vezető technológiai vállalata, mely globálisan 2018-ban 44,4 milliárd eurós forgalmat ért el, jelenleg a cégcsoport közel 245 ezer alkalmazottat foglalkoztat 60 országban. Magyarországon hét gyárral, egy gumiabroncs kereskedelmi képviselettel (Budaörsön), egy logisztikai központtal (Mosonmagyaróváron), valamint egy mesterséges intelligenciát fejlesztő központtal (Budapesten) van jelen és több, mint nyolcezer munkavállalót foglalkoztat. A Continental veszprémi vállalata 1993-ban kezdte meg termelő tevékenységét. A vállalat több ezer munkavállalójával a világ valamennyi autógyártója részére, magas minőségben állít elő gépjármű menetbiztonsági rendszerekhez különböző szenzorokat. A cég gyártási kapacitása folyamatosan bővül, kutatás-fejlesztési tevékenysége is fejlődik. Saját Fejlesztési Központja és Tesztpályája van, ahol az elektronikus vezérlésű fékrendszerek (ABS, ESC) és azok komponenseinek fejlesztésén és tesztelésén több száz fejlesztőmérnök dolgozik.

Veszprém megye

Nass Magnet Hungária Elektromos és Mechanikus Eszközöket Termelő és Szolgáltató Kft.

www.nassmagnet.com/

A Nass Magnet Hungária Kft. 1996-ban alakult ún. \"\"\"\"zöldmezős\"\"\"\" beruházásként, Veszprém ipari negyedében. A beruházás keretében mintegy 37 851 m2 területen kétemeletes gyártócsarnok, irodaépület, szociális helyiség épült. A vállalat 100%-os tulajdonosa a német Holding Kirchheim GmbH. A vállalkozás magyar munkaerőt alkalmaz.A cég ipari gépekhez, berendezésekhez gyárt alkatrészeket, irányítástechnikai részegységeket, elektromos és mechanikai eszközöket, pneumatikus mágnes-szelepekhez behúzó mágnes-tekercseket. A Kft. termékeit világszerte neves ipari berendezéseket gyártó cégek vásárolják, így pl.: a Bosch, Mannesmann, Rexroth, Festo, Hörbiger, HAWE - Európai Unió, Mindmann, Airtac -Taiwan, CKD-Japán, YUEKEN-India beszállítója. A termékeke előállításához szükséges alapanyagokat magyar és külföldi gyártók szállítják.

Zala megye

Avius Kft.

www.avius.hu/

\"Az Avius Kft. üvegszállal megerősített műanyag profilok gyártásával foglalkozik. Gyártási folyamatuk során szálerősítő anyagokat hőre keményedő gyantával impregnálnak, mely impregnálás után az üvegszálakat fűtött szerszámba vezetik, ahol a profil kikeményedik, majd megfelelő hosszúságra vágják. Az általuk gyártott termékek azonban nem egyszerű műanyagok, számos olyan tulajdonsággal rendelkeznek, amelyek különlegessé teszik. Ilyen tulajdonságok a magas mechanikai szilárdság, korrózióállóság, szikramentesség, kis súly, könnyű összeszerelhetőség, ellenállóság vegyi anyagokkal szemben, karbantartást sem igényel, csúszásmentes, elektromos- és hőszigetelő, hogy csak a legfontosabbakat említsük. Termékeik felhasználási területe igen széleskörű: Vegyipar, Szennyvíztisztító telep, Élelmiszer feldolgozó, Vízművek, Petrolkémiai üzemek, Elektromos művek, Papírgyártás, Hajózás, Szállítás, Fürdőhelyek.\"

Zala megye

Nilfisk Production Kft.

www.nilfisk.com/hu-hu/Pages/default.aspx

\"A Nilfisk Production Kft. a világ vezető professzionális takarítógép gyártóinak egyike. Az egykori Csepeli Autógyár területén jött létre 2002 februárjában a mai ÁTI-Sziget Ipari Park, ahol a Nilfisk dán világcég megnyitotta 24 ezer m2-es szigetszentmiklósi gyárát. A termelőegység a világ elsőszámú professzionális takarítógép-gyártó vállalatának magyarországi központja, de egyben a Nilfisk legnagyobb gyára is. A Nilfisk napjainkban felső kategóriás takarító eszközöket és megbízható, értékesítés utáni szolgáltatásokat kínál a professzionális piac számára. Globális értékesítési erővel és bevált értékesítési csatornákkal erős és értékes ügyfélkapcsolatokat és partnerkapcsolatokat építettek ki a világ minden táján, és törekednek vezető szerepet betölteni a technológiai újításokban, hogy képesek legyenek megfelelni ügyfeleik jövőbeli igényeinek is. A Nilfisk Csoport központja Dániában található, és több mint 40 országban rendelkeznek értékesítési képviselettel. Erős forgalmazói hálózatával a Nilfisk összesen több mint 100 országban dobja piacra és értékesíti termékeit.\"

Zala megye

Siroma-Plast Kft.

www.siroma.hu/

\"Magyarországon 1990-ben megalakul a Siroma-Plast a megnövekedett gázipari piac igényeinek kiszolgálására. A Siro-csoport sikeres cégstratégiája a vevőre szabott megoldásokon és a rugalmasságon alapul. A Siroma-Plast Kft. fő tevékenysége műszaki műanyag termékek fröccsöntése és szerelése. A cég tovább kívánja erősíteni azokat a pozíciókat, amelyeket eddig Kelet- és Nyugat-Európában kiépített, de új, növekvő piacok megszerzését is tervezik. Szeretnék elérni, hogy vevőik stratégiai beszállítónak és gyártónak tekintse őket. Üzemeikben a belső folyamatokat úgy optimalizálják, hogy a legversenyképesebb eljárásokat alkalmazhassák. Céljuk, hogy innovatív műszaki megoldások segítségével új, elismerésre méltó mértékeket teremtsenek az iparágukban, vevőiknek többletértéket biztosítsanak, hogy hozzájárulhassanak versenyképességük növeléséhez.\"