Előny a Mentorprogram résztvevőinek
2020.05.26.
Május 29-től pályázható az új, GINOP 1.2.8-20. elnevezésű „A mikro-, kis-, és középvállalkozások modern üzleti és termelési kihívásokhoz való alkalmazkodását segítő fejlesztések támogatása” című felhívás. A pályázatra kérelmet nyújthatnak be olyan mikro-, kis-, és középvállalkozások, amelyek rendelkeznek legalább egy teljes lezárt üzleti évvel, nyitottak a technológiai fejlődésre és elkötelezettek termelékenységi hatékonyságuk növelése iránt.
A felhívás elsődleges célja a koronavírus gazdasági hatásainak enyhítése, a hazai vállalkozások munkavállalói létszámának minél nagyobb arányú megtartása mellett, a támogatás mértéke ugyanis az egyes kkv-besorolásoknál meghatározott alkalmazotti létszámhoz illeszkedik.
A vállalkozások által igényelhető támogatás 5-153,5 millió forint, a támogatás maximális mértéke az összes elszámolható költség 70 százaléka. Az összköltség maximum 70%-át elérő visszatérítendő támogatás, a támogatott projekt megfelelő teljesítése, valamint az előre meghatározott eredményességi célok elérése esetén, részben vagy egészben átalakítható vissza nem térítendő támogatássá.
Az Országos Vállalkozói Mentorprogramban résztvevő vállalkozások az eredményességi mérésen, mely alapján a visszatérítendő és vissza nem térítendő támogatás arányát meghatározzák, plusz öt pontot szereznek, így nagyobb eséllyel vehetnek igénybe magasabb keretösszegű vissza nem térítendő támogatást a többi pályázóval szemben.
Bővebb információk a pályázatról: