Már kétórás foglalkoztatás után is lehet igényelni a bértámogatást
2020.06.03.

A gazdaságvédelmi akcióterv részeként április 16-án elindított munkahelyvédelmi bértámogatási program az eddigi tapasztalatok szerint nagyban segíti a munkahelyek megőrzését.

A munkahelyvédelmi bértámogatásért egyszerűen és gyorsan lehet pályázni a https://nfsz.munka.hu weboldalon található űrlapon. Már kétórás foglalkoztatás után is igényelhető a támogatás. A vállalatok munkahelymegtartó hitelre is igényt tarthatnak, 2 éves futamidővel, 0,1%-os kamattal és 9 havi bérrel.

Az ITM foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára, Bodó Sándor tájékoztatása szerint a pályázat benyújtásának napjára vonatkozó alapbért veszik figyelembe a döntésnél. A bértámogatás érinti a munkaidőkeretben foglalkozatott dolgozókat, a távmunkát és az otthoni munkavégzést, a munkaerő-kölcsönző cégeket, valamint az egyesületeket és civil szervezetek közül azokat, amelyek nem részesülnek a költségvetésből. Az EU rendeletei szerint azok, akik uniós alapokból fizetési támogatást kapnak, nem részesülhetnek állami bértámogatásokban.

A gazdasági nehézségek okait senkinek sem kell elmagyaráznia a jelenlegi helyzetben, ez pedig egyszerűsíti az igényléseket. A munkaszerződések megváltoztatását, a csökkentett munkaidőről és az egyéni fejlesztési időről szóló megállapodásokat nem kell külön aláírni az összes alkalmazottal, mivel a munkaszerződést kormányrendelettel módosították. Mivel az elveszített munkaidő felső korlátja 75 százalék, ezért napi 2 órás részmunkaidőt tesz lehetővé. Az államtitkár hozzátette, hogy a támogatott alkalmazottakat nem foglalkoztathatják rendkívüli munkavégzésben a folyósítások időszaka alatt, de a létszámtartási kötelezettségek is csak rájuk vonatkoznak, nem minden alkalmazottra.

Május 18-tól pedig újabb segítségre számíthatnak a vállalkozások: elindult a munkahelyteremtő bérköltség támogatás is.

Írjon nekünk vagy kérjen visszahívást!

MKIK területi programkoordinátorok:

Dél-Alföld
Dél-Dunántúl
Észak-Alföld
Észak-Magyarország
Közép-Dunántúl
Közép-Magyarország
Nyugat-Dunántúl
Kérjük kattintson a megfelelő régióra!
  • Horváthné Kuti Barbara
  • regionális programkoordinátor
  • Nyugat-Dunántúl
  • TELEFON:

    06-20-438-9047

  • E-MAIL:

    kuti.barbara(kukac)mkik.hu

  • Dr. Kovács-Zsankó Gyöngyvér Imola
  • megyei programkoordinátor
  • Pécs • Baranya megye
  • CÍM:

    7625 Pécs, Majorossy Imre utca 36.

  • TELEFON:

    20/372-9570

  • E-MAIL:

    zsanko.gyongyver(kukac)mkik.hu

  • ZOMBORI IBOLYA
  • megyei programkoordinátor
  • Kecskemét • Bács-Kiskun megye
  • CÍM:

    6000 Kecskemét, Árpád krt. 4.

  • TELEFON:

    20/374-0155

  • E-MAIL:

    zombori.ibolya(kukac)mkik.hu

  • SZABÓ GÉZA
  • megyei programkoordinátor
  • Békéscsaba • Békés megye
  • CÍM:

    5600 Békéscsaba, Penza ltp. 5.

  • TELEFON:

    20/373-9572

  • E-MAIL:

    szabo.geza(kukac)mkik.hu

  • PFLIEGLER PÉTER
  • megyei programkoordinátor
  • Miskolc • Borsod-Abaúj-Zemplén megye
  • CÍM:

    3525 Miskolc, Szentpáli utca 1.

  • TELEFON:

    20/291-6295

  • E-MAIL:

    pfliegler.peter(kukac)mkik.hu

  • KRISTON KATALIN
  • megyei programkoordinátor
  • Szeged • Csongrád-Csanád megye
  • CÍM:

    6721 Szeged, Párizsi krt. 8-12.

  • TELEFON:

    20/373-0293

  • E-MAIL:

    kriston2.katalin(kukac)mkik.hu

  • FAZAKAS-LUKÁCS GABRIELLA
  • megyei programkoordinátor
  • Székesfehérvár • Fejér megye
  • CÍM:

    8000 Székesfehérvár, Hosszúsétatér 4-6.

  • TELEFON:

    20/372-9504

  • E-MAIL:

    fazakas.lukacs.gabriella(kukac)mkik.hu

  • PETHŐ DORINA
  • megyei programkoordinátor
  • Győr • Győr-Moson-Sopron megye
  • CÍM:

    9021 Győr, Szent István út 10/A

  • TELEFON:

    20/372-9587

  • E-MAIL:

    petho.dorina(kukac)mkik.hu

  • Gurzó Andrea
  • megyei programkoordinátor
  • Debrecen • Hajdu-Bihar megye
  • CÍM:

    4025 Debrecen, Vörösmarty u. 13-15.

  • TELEFON:

    20/372-9561

  • E-MAIL:

    gurzo.andrea(kukac)mkik.hu

  • Bartus-Istenes Ágnes
  • megyei programkoordinátor
  • Szolnok • Jász-Nagykun-Szolnok megye
  • CÍM:

    5000 Szolnok, Verseghy park 8.

  • TELEFON:

    20/373-1547

  • E-MAIL:

    bartus.agnes(kukac)mkik.hu

  • CSERJÉSI KINGA
  • megyei programkoordinátor
  • Tatabánya • Komárom-Esztergom megye
  • CÍM:

    2800 Tatabánya, Fő tér 36.

  • TELEFON:

    20/372-9421

  • E-MAIL:

    cserjesi.kinga(kukac)mkik.hu

  • NYERGES ANDREA
  • megyei programkoordinátor
  • Salgótarján • Nógrád megye
  • CÍM:

    3100 Salgótarján, Alkotmány út 9/A.

  • TELEFON:

    20/373-9527

  • E-MAIL:

    nyerges.andrea(kukac)mkik.hu

  • KENEDI GERGELY
  • megyei programkoordinátor
  • Törökbálint • Pest megye
  • CÍM:

    2045 Törökbálint, Kazinczy Ferenc utca 124.

  • TELEFON:

    20/358-5213

  • E-MAIL:

    kenedi.gergely(kukac)mkik.hu

  • HAJDU TIBOR
  • megyei programkoordinátor
  • Kaposvár • Somogy megye
  • CÍM:

    7400 Kaposvár, Anna utca 6.

  • TELEFON:

    20/372-9525

  • E-MAIL:

    hajdu.tibor(kukac)mkik.hu

  • MÓNUS LEVENTE
  • megyei programkoordinátor
  • Nyíregyháza • Szabolcs-Szatmár-Bereg megye
  • CÍM:

    4400 Nyíregyháza, Széchenyi utca 2.

  • TELEFON:

    20/373-1483

  • E-MAIL:

    monus.levente(kukac)mkik.hu

  • SZATMÁRI RÉKA
  • megyei programkoordinátor
  • Szekszárd • Tolna megye
  • CÍM:

    7100 Szekszárd, Arany János utca 23-25.

  • TELEFON:

    20/373-9603

  • E-MAIL:

    szatmari.reka(kukac)mkik.hu

  • VATICS LÁSZLÓ
  • megyei programkoordinátor
  • Szombathely • Vas megye
  • CÍM:

    9700 Szombathely, Honvéd tér 2.

  • TELEFON:

    20/293-6798

  • E-MAIL:

    vatics.laszlo(kukac)mkik.hu

  • VATICS LÁSZLÓ
  • megyei programkoordinátor
  • Zalaegerszeg • Zala megye
  • CÍM:

    8900 Zalaegerszeg, Petőfi Sándor utca 24.

  • TELEFON:

    20/293-6798

  • E-MAIL:

    vatics.laszlo(kukac)mkik.hu

MKIK GINOP112 Központi Projektiroda:

PVSZ ügyfélszolgálat elérhetősége:

Személyes mentorálás:

SEED Kisvállalkozás-fejlesztési Alapítvány:

MEGVALÓSÍTÓK:

EGYÜTTMŰKÖDŐ PARTNEREK: