PÁLYÁRA ÁLLÍTJUK A MENTORÁLTAKAT! – Interjú a Linamar Hungary Zrt. szakembereivel
2021.01.22.
Hogyan érzi magát az elindult Országos Vállalkozói Mentorprogram beszállító fejlesztési mentorvállalataként a LINAMAR Hungary Zrt. minőségirányítási vezetője, Szabó Valéria, illetve Asztalos Róbert, a vállalat európai beszállítófejlesztési vezetője?
Szabó Valéria: Megtiszteltetés, hogy részt vehetek ebben a programban. Örömmel tölt el, hogy az autóiparban eltöltött 26 év tapasztalatait hasznosítani tudom erre a nemes célra is.
Asztalos Róbert: Személyes mentor-látogatások, illetve személyes, csoportos (a Linamar Precision Part Manufacturing üzemében zajlott) fórumokon tapasztaltakra hivatkozva úgy érzem, egyelőre a kamara és a mentorcégek több energiát fektettek a programba (néhány kivétellel), mint az általunk mentorált hét vállalkozás. Úgy érzem, a többiek még nem látták meg a lehetőséget. A program struktúrája lehetővé teszi, hogy a következő alkalmak során még több tudást és tapasztalatot osszunk meg egymással.
Milyen tapasztalatokkal gazdagodott az első alkalom során?
Szabó Valéria: A mentoráltak szempontjából örültem, hogy a járvány ellenére is részt vettek az első személyes mentorálási alkalmon, október elején. Az előadók szempontjából pedig, hogy országos szinten is támogatott a mentorprogram, különös tekintettel a minőségbiztosítási szabványok jelentőségére mely az első alkalom témája volt.
Az első workshop témája tehát a minőségirányítás volt. Hogyan lehet sikeres e területen egy beszállító, hogyan befolyásolja a beszállítóvá válni kívánó vállalkozások sikerességét a minőségirányítási rendszer(ek) használata?
Szabó Valéria: Ha egy beszállító ki akar lépni az országos, vagy akár a nemzetközi piacra, ez ma már minőségirányítási tanúsíttatás nélkül szinte lehetetlen, főleg az autóiparban. Nekünk, mentorcégeknek is meg kell felelnünk mind a vevői, mind pedig a ránk vonatkozó IATF 16949:2016 követelményeknek. Ennek megfelelően mi is elvárjuk beszállítóink tanúsíttatását az IATF vagy ISO 9001:2015 szabványnak szerint.
Maga a beszállító vállalkozás úgy tud sikeres lenni a minőségirányítás területén, ha beépíti mind a szabvány-, mind a vevői követelményeket a vállalkozás folyamataiba. És ha már beépítette, akkor használja is a rendszert: mérje következetesen a folyamatok eredményességét és hatékonyságát. Ahol az elvárt eredmény elmarad, ott készítsen hatásos akciótervet. Folyamatos fejlesztésre mindig jut hely.
Milyen elvárásai vannak a mentorált vállalkozásokkal szemben, és mik a javaslatai a jövőre nézve?
Asztalos Róbert: Ha csak egyetlen szervezeti mérőszámmal a program során a mentoráltakkal elért mérhető fejlődést ki tudunk mutatni, akkor úgy ítélem meg, hogy elméletben és gyakorlatban is pályára állítottuk az adott kkv-t abba az irányba, mely a mentorprogram eredeti célja volt.
Köszönjük Önöknek, hogy tevékenyen részt vesznek a mentorprogramban!
-----
A LINAMAR Hungary Zrt.-ről
A régió legnagyobb autóipari foglalkoztatójaként a Linamar Hungary Zrt. több mint 2600 munkavállalónak biztosít stabil munkahelyet és biztos megélhetést. Az autóipari alkatrészgyártás mellett több iparágban is jelen vannak mind hazai, mind külföldi piacon: mezőgazdasági gépipar, ipari gépgyártás, illetve Békéscsabán épül új, e-mobilitásra koncentráló gyáregységük, kiegészülve az orosházi építőipari termékcsoport gyártásra épülő új üzemükkel.