A NYITOTT ÉS TÁMOGATÓ KÖZEG NAGYON INSPIRÁLÓ!
2021.03.25.
A Somogy megyei ESH Kft. kereskedelmi vezetője, Szabó Ferenc elkötelezett résztvevője a Mentorprogram külpiaci alprojektjének. Elmondása szerint az online jelenlét sem akadályozza a tudás és a mentori üzenetek átadását, stabil támpontot kapnak a fejlődéshez.
Az Országos Vállalkozói Mentorprogram külpiaci mentoráltjai közé milyen elképzelések mentén csatlakozott? Mi volt a fő motivációja, hogy részt vegyen ebben a programban?
A 2021-es évben várható, hogy saját termékekkel meg tudunk jelenni a hazai piacokon, az ezt követő évben pedig szeretnénk ezeket a termékeket a környező országokban is megjelentetni. Így fő motivációnk, hogy tudásunkat felfrissítve, szakértők támogatásával új tudást és tapasztalatot szerezve, sikeresen előkészítsük külpiaci megjelenésünket.

Az eddig megvalósult csoportos mentorálások közül melyiket emelné ki, mint vállalkozása számára a leghasznosabb alkalom? Mitől volt sikeres ez az alkalom az Ön számára?
A csoportos mentorálási alkalmak mindegyikét fontosnak, hasznosnak és produktívnak találtam. Minden témában felbukkant olyan új információ és tudás, ami a nyitott kérdéseinkhez stabil támpontot adott. A szakértők tudása mellett a résztvevő vállalkozások sokrétű tapasztalata is hasznos visszajelzést ad elképzeléseinkről: a nyitott és támogató közeg nagyon inspiráló!
Hogyan jellemezné általánosságban a mentorprogramot?
A mentorprogram tökéletes módszer a tudás felfrissítésére, kibővítésére. Az alkalmazott technikák - mint a csoportos és az egyéni mentorálás, illetve a kapcsolódó tananyag - együtt garantálják az átadott tudás rögzülését. A résztvevő vállalkozások között kialakuló informális kapcsolatok és a támogató közeg ugyancsak értékes és pozitív hozadéka a programnak.
A pandémiás helyzet miatt online térbe kényszerült a csoportos mentorálási alkalmak többsége. Mit gondol az így megszervezett workshopokról?
Az online tér lehetőségeit mi a pandémia előtt is hatékonyan használtuk, így inkább örömmel töltött el, hogy ez az opció itt is megjelent. Természetesen a fizikai találkozóknak is megvan az értéke és hatékonysága, ugyanakkor véleményem szerint a mentorprogram minden üzenete és tudása átjut az online felületeken.
A csoportos mentorálás követhetőségét mennyire segíti az e-learning ismeretanyag?
Az ismeretanyag nem csupán tartalmával segít, hanem azzal is, hogy a csoportos mentorálások és egyéni tanácsadások mellett harmadik módszerként biztosítja a témakörökben való további részletes ismeretszerzést. Az olvasott anyag szerintem tökéletesen megerősíti az online térben elhangzottakat, az ismeretanyag nélkül a mentorálás nem lenne teljes értékű. Ahogy a mondás is tartja: a szó elszáll, az írás megmarad.
További jó tanulást kívánunk!