CSAK A JÓ ALAPOKRA ÉPÍTETT, ÁTGONDOLT, DE KELLŐEN BÁTOR STRATÉGIÁVAL LEHET EREDMÉNYT ELÉRNI
2021.04.15.

A Csongrád-Csanád megyei külpiaci mentorcég több, mint húszéves tapasztalatra alapozza azokat a szakmai tanácsokat, melyekkel a mentoráltaknak segít abban, hogy sikeres exportőrré váljanak. A cég tanácsadója, Pekárik János azt vallja, az igazi sikerhez hit, elköteleződés és tudás egyaránt szükséges.

Hogyan érzi magát az Országos Vállalkozói Mentorprogram külpiaci mentorvállalati képviselőjeként? 

Egyre jobban. A jó érzésemnek két oka is van: mentalitásomból eredően alapvetően segítő típus vagyok, amit aktívabban tudok csinálni, mióta nyugdíjas lettem, és ez a program jó lehetőség erre. A másik ok, hogy egyre inkább azt látom a mentoráltakon, hogy csökken a félelmük; egyre jobban látják, hogy a jövőbeli exportsikerük csak rajtuk múlik. Kinyíltak, aktívak, szívják magukba az ismereteket.

Milyen tapasztalatokkal gazdagodott a már lezajlott alkalmak során általános értelemben? 

Megerősített abban a korábbi véleményemben, hogy miért katasztrofálisan alacsony a hazai kkv-k exportteljesítménye nemzetközi összehasonlításban, de még a környező, hasonló adottságú országokhoz képest is. Hiányzik a magyar vállalkozók nagy részénél a hit, az elkötelezettség és a tudás hármasából valamelyik, vagy sok esetben mind a három. Sokkal több ilyen és ehhez hasonló programra lenne szükség, ahol mindhárom területen lehet adni a vállalkozóknak, mert az alapképességeikkel, a saját szakmájuk ismeretével nincsen gond. A kiemelt témák nagyon jók, az előadók, szakértők igen sok ismeretet, tapasztalatot adnak át, tudásban kellően felkészítik a mentoráltakat. Talán nagyobb hangsúlyt helyeznék az elköteleződés és az önmagunkba vetett hit fejlesztésére.

A Csongrád megyei workshopok közül az egyik legalapvetőbb téma a marketingstratégia és értékesítés volt. Ha néhány mondatban kellene összefoglalnia, Ön, mint a téma szakértője mit emelne ki a mentorált vállalkozások számára: miért fontos ez a terület, hogyan segítheti őket abban, hogy sikeresek legyenek exportőrként? 

Tudomásul kell venni, hogy jól kialakított, részletesen kidolgozott marketingstratégia nélkül a mai világban el lehet felejteni a sikeres külpiacra lépést. Ma nagyon erős kínálati piac van a világban, csak a jó alapokra épített, átgondolt, és kellően bátor stratégiával lehet eredményt elérni. Van a stratégiaalkotásnak egy további előnye: ha kellő időt és energiát fordítunk rá, és le is írtuk terveinket, akkor az nagymértékben növeli elköteleződésünket. Tudomásul kell venni továbbá, hogy az értékesítés egy szakma, sokat kell hozzá tanulni, olvasni, és nem elég a saját szakma ismerete. Sajnos a mentoráltaknál még mindig nem látom azt a fajta szükséges elköteleződést, még nem veszik elég komolyan a stratégiaalkotás fontosságát, nem látom, hogy nélkülözhetetlen feladatnak tekintenék az értékesítésre való kellő felkészülést. Még inkább az érdeklődés, tanulás szintjén vannak. Ami nem baj, csak innen tovább kell tudni lépni. 

Milyen elvárásai vannak a mentorált vállalkozásokkal szemben, és mik a javaslatai a jövőre nézve?

Elvárásom és egyben javaslatom is, hogy ha komolyan és sikeresen akarnak külpiacra lépni, akkor – tudom, a napi kötelező feladatok mellett ez nehéz – igenis több időt és energiát kell erre a területre fordítani: a tanulásra, a felkészülésre, információgyűjtésre. Másképp nem fog sikerülni. Ez a program rengeteg külkereskedelmi tudást, alapismeretet ad, de sokat kell hozzá szakkönyveket olvasni (rengeteg van), szaklapokat átnézni, interneten tájékozódni, elemzéseket csinálni, kiállításokra járni. Az itt kapott alaptudást el kell mélyíteni, sőt, készséggé kell fejleszteni. Mert a siker nem más, mint a felkészültség találkozása a lehetőséggel. A lehetőségek pedig majdnem korlátlanok mindenki számára. Biztatásul: millió ember él a világban, akinek szüksége van arra, amit kínálsz, csak még nem tud róla, vagy nem tudja, hogy azt te tudod nyújtani. A magam részéről a program alatt és a zárást követően is szívesen segítek mentoráltjaimnak, hogy sikeres exportőrökké váljanak.

Írjon nekünk vagy kérjen visszahívást!

MKIK területi programkoordinátorok:

Dél-Alföld
Dél-Dunántúl
Észak-Alföld
Észak-Magyarország
Közép-Dunántúl
Közép-Magyarország
Nyugat-Dunántúl
Kérjük kattintson a megfelelő régióra!
  • Horváthné Kuti Barbara
  • regionális programkoordinátor
  • Nyugat-Dunántúl
  • TELEFON:

    06-20-438-9047

  • E-MAIL:

    kuti.barbara(kukac)mkik.hu

  • Dr. Kovács-Zsankó Gyöngyvér Imola
  • megyei programkoordinátor
  • Pécs • Baranya megye
  • CÍM:

    7625 Pécs, Majorossy Imre utca 36.

  • TELEFON:

    20/372-9570

  • E-MAIL:

    zsanko.gyongyver(kukac)mkik.hu

  • ZOMBORI IBOLYA
  • megyei programkoordinátor
  • Kecskemét • Bács-Kiskun megye
  • CÍM:

    6000 Kecskemét, Árpád krt. 4.

  • TELEFON:

    20/374-0155

  • E-MAIL:

    zombori.ibolya(kukac)mkik.hu

  • SZABÓ GÉZA
  • megyei programkoordinátor
  • Békéscsaba • Békés megye
  • CÍM:

    5600 Békéscsaba, Penza ltp. 5.

  • TELEFON:

    20/373-9572

  • E-MAIL:

    szabo.geza(kukac)mkik.hu

  • PFLIEGLER PÉTER
  • megyei programkoordinátor
  • Miskolc • Borsod-Abaúj-Zemplén megye
  • CÍM:

    3525 Miskolc, Szentpáli utca 1.

  • TELEFON:

    20/291-6295

  • E-MAIL:

    pfliegler.peter(kukac)mkik.hu

  • KRISTON KATALIN
  • megyei programkoordinátor
  • Szeged • Csongrád-Csanád megye
  • CÍM:

    6721 Szeged, Párizsi krt. 8-12.

  • TELEFON:

    20/373-0293

  • E-MAIL:

    kriston2.katalin(kukac)mkik.hu

  • FAZAKAS-LUKÁCS GABRIELLA
  • megyei programkoordinátor
  • Székesfehérvár • Fejér megye
  • CÍM:

    8000 Székesfehérvár, Hosszúsétatér 4-6.

  • TELEFON:

    20/372-9504

  • E-MAIL:

    fazakas.lukacs.gabriella(kukac)mkik.hu

  • PETHŐ DORINA
  • megyei programkoordinátor
  • Győr • Győr-Moson-Sopron megye
  • CÍM:

    9021 Győr, Szent István út 10/A

  • TELEFON:

    20/372-9587

  • E-MAIL:

    petho.dorina(kukac)mkik.hu

  • Gurzó Andrea
  • megyei programkoordinátor
  • Debrecen • Hajdu-Bihar megye
  • CÍM:

    4025 Debrecen, Vörösmarty u. 13-15.

  • TELEFON:

    20/372-9561

  • E-MAIL:

    gurzo.andrea(kukac)mkik.hu

  • Bartus-Istenes Ágnes
  • megyei programkoordinátor
  • Szolnok • Jász-Nagykun-Szolnok megye
  • CÍM:

    5000 Szolnok, Verseghy park 8.

  • TELEFON:

    20/373-1547

  • E-MAIL:

    bartus.agnes(kukac)mkik.hu

  • CSERJÉSI KINGA
  • megyei programkoordinátor
  • Tatabánya • Komárom-Esztergom megye
  • CÍM:

    2800 Tatabánya, Fő tér 36.

  • TELEFON:

    20/372-9421

  • E-MAIL:

    cserjesi.kinga(kukac)mkik.hu

  • NYERGES ANDREA
  • megyei programkoordinátor
  • Salgótarján • Nógrád megye
  • CÍM:

    3100 Salgótarján, Alkotmány út 9/A.

  • TELEFON:

    20/373-9527

  • E-MAIL:

    nyerges.andrea(kukac)mkik.hu

  • KENEDI GERGELY
  • megyei programkoordinátor
  • Törökbálint • Pest megye
  • CÍM:

    2045 Törökbálint, Kazinczy Ferenc utca 124.

  • TELEFON:

    20/358-5213

  • E-MAIL:

    kenedi.gergely(kukac)mkik.hu

  • HAJDU TIBOR
  • megyei programkoordinátor
  • Kaposvár • Somogy megye
  • CÍM:

    7400 Kaposvár, Anna utca 6.

  • TELEFON:

    20/372-9525

  • E-MAIL:

    hajdu.tibor(kukac)mkik.hu

  • MÓNUS LEVENTE
  • megyei programkoordinátor
  • Nyíregyháza • Szabolcs-Szatmár-Bereg megye
  • CÍM:

    4400 Nyíregyháza, Széchenyi utca 2.

  • TELEFON:

    20/373-1483

  • E-MAIL:

    monus.levente(kukac)mkik.hu

  • SZATMÁRI RÉKA
  • megyei programkoordinátor
  • Szekszárd • Tolna megye
  • CÍM:

    7100 Szekszárd, Arany János utca 23-25.

  • TELEFON:

    20/373-9603

  • E-MAIL:

    szatmari.reka(kukac)mkik.hu

  • VATICS LÁSZLÓ
  • megyei programkoordinátor
  • Szombathely • Vas megye
  • CÍM:

    9700 Szombathely, Honvéd tér 2.

  • TELEFON:

    20/293-6798

  • E-MAIL:

    vatics.laszlo(kukac)mkik.hu

  • VATICS LÁSZLÓ
  • megyei programkoordinátor
  • Zalaegerszeg • Zala megye
  • CÍM:

    8900 Zalaegerszeg, Petőfi Sándor utca 24.

  • TELEFON:

    20/293-6798

  • E-MAIL:

    vatics.laszlo(kukac)mkik.hu

MKIK GINOP112 Központi Projektiroda:

PVSZ ügyfélszolgálat elérhetősége:

Személyes mentorálás:

SEED Kisvállalkozás-fejlesztési Alapítvány:

MEGVALÓSÍTÓK:

EGYÜTTMŰKÖDŐ PARTNEREK: