A CÉL A VERSENYKÉPES POZÍCIÓ MEGTARTÁSA
2021.05.06.

„A mostani pandémiás időszak is arra mutat rá, mennyire elengedhetetlen a folyamatos tanulás; a versenytársak, az újabb és újabb módszerek, technikák ismerete ahhoz, hogy egy kis- vagy közepes vállalkozás ne csak életben maradjon, hanem versenyképes pozícióját is meg tudja tartani a piacon” – vallja Boronkay Anasztázia Mária, a csaknem húszéves kivitelezői múlttal és komoly referenciákkal rendelkező PRI-MO-RA Kft. ügyvezetője. 

Az Országos Vállalkozói Mentorprogram külpiaci mentoráltjai közé milyen elképzelések mentén csatlakozott? Mi motiválta, hogy részt vegyen ebben a programban? 

Épp akkor kezdtünk gondolkozni, hogy külpiacra szeretnénk lépni, amikor a mentorprogram lehetősége szembejött velünk. Mivel úgy gondoljuk, minden tudásra, tapasztalatra, kapcsolatra és jógyakorlatra szükségünk lesz az elkövetkezendő időszakban a szakértőktől, mentoroktól és az iparkamarától egyaránt, ezért igazán lelkesen veszünk részt ebben a programban. Legfőképpen az motivált, hogy szerettünk volna gyakorlati tapasztalatot szerezni más cégek exportpiacra jutásával kapcsolatban.

Az eddig megvalósult csoportos mentorálások tapasztalatai alapján mi a véleménye a programról? 

A csoportos mentorálásokra azokat a kollegákat delegáltam, akik rész vesznek az exportstratégiánk kialakításában. Mindenki pozitívan nyilatkozott, sok hasznos információval és ötlettel távoztak. Az elmúlt 15 évben szinte minden negyedévben részt vettünk valamilyen képzésen, ez most sem marad el: örülök, hogy a mentorprogramot választottuk, mely nem csak nekem, de kollégáimnak is elérhető. Nyugodtan mondhatom, hogy a teljes vezetői csapatom részt vállal a tanulásban. A mostani pandémiás időszak is arra mutat rá, mennyire elengedhetetlen a folyamatos tanulás, a versenytársak, az újabb és újabb módszerek, technikák ismerete ahhoz, hogy egy kkv ne csak életben maradjon, hanem a versenyképes pozícióját is meg tudja tartani a piacon. 

Hogyan jellemezné a saját mentorával való kapcsolatot? 

A mentorunk tudása, felkészültsége példaértékű. Noha ez a külpiaci alprojektben nem kötelező programelem, mégis fogadtak minket egy céglátogatásra, így személyesen is betekintést kaptunk működésük egyes fázisaiba. Legutóbbi nagy volumenű beruházásuk folyamatát látva nagyon bátornak is tartom őket, hogy mernek és tudnak nagyot álmodni. Az üzemlátogatás nagyon jó hangulatban zajlott, sok új ötlettel gazdagodtunk. A mostani járványhelyzetben a személyes találkozókat sajnos hanyagolnunk kell, minden online térbe került, ezért most mi is hiányoljuk a mentorunktól a személyre szabottabb tanácsokat. 

A csoportos mentorálás követhetőségét mennyire és miben segíti az e-learning ismeretanyag? 

Az anyag összeszedett, lényegre törő, és használható. Én személy szerint kinyomtatom, jegyzeteket készítek belőle, és felhasználom a program végére elkészülő exportfejlesztési tervünk írásakor. Ráadásul a kollégákat is bevonom a tanulási folyamatba, ezáltal több területen is fejlődni tudunk.

Mi a véleménye az egyéni tanácsadásokról? 

Eddig összesen négy egyéni tanácsadáson volt alkalmunk rész venni. A tanácsadások előtt mindig lehetőségünk volt elküldeni cégspecifikus egyéni terveinket, így már közvetlenül ezekre kaptunk speciális véleményeket, javaslatokat, ötleteket. Az egyéni tanácsadásokon lehetőség van olyan kérdések megfogalmazására is, amik a program során nem hangzottak el, és olyan területekhez is kaptunk javaslatokat, melyek számunkra bizonytalannak tűntek. Ezért ezek a beszélgetések legtöbbször nagyon inspirálóak és felemelőek voltak, sőt, több területen megerősítették szándékainkat, néhány elakadási ponton pedig előrelendítettek bennünket.

Írjon nekünk vagy kérjen visszahívást!

MKIK területi programkoordinátorok:

Dél-Alföld
Dél-Dunántúl
Észak-Alföld
Észak-Magyarország
Közép-Dunántúl
Közép-Magyarország
Nyugat-Dunántúl
Kérjük kattintson a megfelelő régióra!
  • Horváthné Kuti Barbara
  • regionális programkoordinátor
  • Nyugat-Dunántúl
  • TELEFON:

    06-20-438-9047

  • E-MAIL:

    kuti.barbara(kukac)mkik.hu

  • Dr. Kovács-Zsankó Gyöngyvér Imola
  • megyei programkoordinátor
  • Pécs • Baranya megye
  • CÍM:

    7625 Pécs, Majorossy Imre utca 36.

  • TELEFON:

    20/372-9570

  • E-MAIL:

    zsanko.gyongyver(kukac)mkik.hu

  • ZOMBORI IBOLYA
  • megyei programkoordinátor
  • Kecskemét • Bács-Kiskun megye
  • CÍM:

    6000 Kecskemét, Árpád krt. 4.

  • TELEFON:

    20/374-0155

  • E-MAIL:

    zombori.ibolya(kukac)mkik.hu

  • SZABÓ GÉZA
  • megyei programkoordinátor
  • Békéscsaba • Békés megye
  • CÍM:

    5600 Békéscsaba, Penza ltp. 5.

  • TELEFON:

    20/373-9572

  • E-MAIL:

    szabo.geza(kukac)mkik.hu

  • PFLIEGLER PÉTER
  • megyei programkoordinátor
  • Miskolc • Borsod-Abaúj-Zemplén megye
  • CÍM:

    3525 Miskolc, Szentpáli utca 1.

  • TELEFON:

    20/291-6295

  • E-MAIL:

    pfliegler.peter(kukac)mkik.hu

  • KRISTON KATALIN
  • megyei programkoordinátor
  • Szeged • Csongrád-Csanád megye
  • CÍM:

    6721 Szeged, Párizsi krt. 8-12.

  • TELEFON:

    20/373-0293

  • E-MAIL:

    kriston2.katalin(kukac)mkik.hu

  • FAZAKAS-LUKÁCS GABRIELLA
  • megyei programkoordinátor
  • Székesfehérvár • Fejér megye
  • CÍM:

    8000 Székesfehérvár, Hosszúsétatér 4-6.

  • TELEFON:

    20/372-9504

  • E-MAIL:

    fazakas.lukacs.gabriella(kukac)mkik.hu

  • PETHŐ DORINA
  • megyei programkoordinátor
  • Győr • Győr-Moson-Sopron megye
  • CÍM:

    9021 Győr, Szent István út 10/A

  • TELEFON:

    20/372-9587

  • E-MAIL:

    petho.dorina(kukac)mkik.hu

  • Gurzó Andrea
  • megyei programkoordinátor
  • Debrecen • Hajdu-Bihar megye
  • CÍM:

    4025 Debrecen, Vörösmarty u. 13-15.

  • TELEFON:

    20/372-9561

  • E-MAIL:

    gurzo.andrea(kukac)mkik.hu

  • Bartus-Istenes Ágnes
  • megyei programkoordinátor
  • Szolnok • Jász-Nagykun-Szolnok megye
  • CÍM:

    5000 Szolnok, Verseghy park 8.

  • TELEFON:

    20/373-1547

  • E-MAIL:

    bartus.agnes(kukac)mkik.hu

  • CSERJÉSI KINGA
  • megyei programkoordinátor
  • Tatabánya • Komárom-Esztergom megye
  • CÍM:

    2800 Tatabánya, Fő tér 36.

  • TELEFON:

    20/372-9421

  • E-MAIL:

    cserjesi.kinga(kukac)mkik.hu

  • NYERGES ANDREA
  • megyei programkoordinátor
  • Salgótarján • Nógrád megye
  • CÍM:

    3100 Salgótarján, Alkotmány út 9/A.

  • TELEFON:

    20/373-9527

  • E-MAIL:

    nyerges.andrea(kukac)mkik.hu

  • KENEDI GERGELY
  • megyei programkoordinátor
  • Törökbálint • Pest megye
  • CÍM:

    2045 Törökbálint, Kazinczy Ferenc utca 124.

  • TELEFON:

    20/358-5213

  • E-MAIL:

    kenedi.gergely(kukac)mkik.hu

  • HAJDU TIBOR
  • megyei programkoordinátor
  • Kaposvár • Somogy megye
  • CÍM:

    7400 Kaposvár, Anna utca 6.

  • TELEFON:

    20/372-9525

  • E-MAIL:

    hajdu.tibor(kukac)mkik.hu

  • MÓNUS LEVENTE
  • megyei programkoordinátor
  • Nyíregyháza • Szabolcs-Szatmár-Bereg megye
  • CÍM:

    4400 Nyíregyháza, Széchenyi utca 2.

  • TELEFON:

    20/373-1483

  • E-MAIL:

    monus.levente(kukac)mkik.hu

  • SZATMÁRI RÉKA
  • megyei programkoordinátor
  • Szekszárd • Tolna megye
  • CÍM:

    7100 Szekszárd, Arany János utca 23-25.

  • TELEFON:

    20/373-9603

  • E-MAIL:

    szatmari.reka(kukac)mkik.hu

  • VATICS LÁSZLÓ
  • megyei programkoordinátor
  • Szombathely • Vas megye
  • CÍM:

    9700 Szombathely, Honvéd tér 2.

  • TELEFON:

    20/293-6798

  • E-MAIL:

    vatics.laszlo(kukac)mkik.hu

  • VATICS LÁSZLÓ
  • megyei programkoordinátor
  • Zalaegerszeg • Zala megye
  • CÍM:

    8900 Zalaegerszeg, Petőfi Sándor utca 24.

  • TELEFON:

    20/293-6798

  • E-MAIL:

    vatics.laszlo(kukac)mkik.hu

MKIK GINOP112 Központi Projektiroda:

PVSZ ügyfélszolgálat elérhetősége:

Személyes mentorálás:

SEED Kisvállalkozás-fejlesztési Alapítvány:

MEGVALÓSÍTÓK:

EGYÜTTMŰKÖDŐ PARTNEREK: