„EZ AZ A TUDÁS, AMI FELBECSÜLHETETLEN ÉRTÉKŰ”
2021.06.03.

Bozsity Zoltán és családi vállalkozása az Országos Vállalkozói Mentorprogram indulása előtt határozta el: nyitnak az európai piacok felé. A fa-fém szerkezeti tervezéssel és általános kivitelezéssel foglalkozó Csongrád-Csanád megyei cég közvetlen exportőri tapasztalat híján jelentkezett a mentorprogram külpiaci szakmai mentorálására, ahol, úgy érzik, a mentorok és szakemberek részéről igazán hasznos útravalóval gazdagodnak. Ezen a héten a Bozsity Bt. ügyvezetőjével beszélgettünk.

Az Országos Vállalkozói Mentorprogram külpiaci mentoráltjai közé milyen elképzelések mentén csatlakozott? Mi motiválta, hogy részt vegyen ebben a programban? 

A mentorprogram indulásával kapcsolatban az jut eszembe, hogy számunkra éppen időben jött: a több, mint 25 éve működő családi vállalkozásunkkal ekkor szántuk el magunkat, hogy eddigi legnagyobb fejlesztésünkbe kezdjünk: megsokszorozzuk fa nyílászáró gyártói kapacitásunkat, illetve nyissunk az EU felé, hiszen nagyobb, biztosabb piacnak tűnik, mint a hazai. Azonban, egyáltalán nem volt külpiaci tapasztalatunk, így az Országos Vállalkozói Mentorprogram nem is indulhatott volna jobbkor.

Az eddig megvalósult csoportos mentorálások tapasztalatai alapján mi a véleménye a programról? 

Rendkívül jó iránynak tartom, hogy interaktív foglalkozásokon veszünk részt, de talán még fontosabb, hogy nem tanárok tanítanak, hanem olyan szakemberekkel dolgozhatunk együtt, akiknek széles körű gyakorlati ismereteik vannak: ez az a tudás, ami felbecsülhetetlen értékű. Időben, pénzben nem kifejezhető, hogy mennyit spórolunk azzal, hogy nem a saját bőrünkön kell mindent megtapasztalni.

Hogyan jellemezné a saját mentorával való kapcsolatot? 

Pekárik János a mentorom, akihez bármikor fordulhatok, hiszen olyan karakter, aki kifejezetten segítőkész, és szívesen adja át tapasztalatait. Őszintén szólva, olyan mennyiségű hasznos információra teszünk szert alkalomról alkalomra, hogy szinte nem volt szükség további kérdéseket feltenni, hiszen az elhangzottakat is elég feldolgozni.

A csoportos mentorálás követhetőségét mennyire és miben segíti az e-learning ismeretanyag és az online találkozások? 

Igaz, hogy kényszer szülte és a járványnak köszönhető, de személy szerint nagyon örülök, hogy az online üzletelés, oktatás teljesen elfogadott lett olyan területeken is, ahol ezelőtt csak offline lehetett érvényesülni. Amellett, hogy időt takaríthatunk meg, átlátható és jól követhető a program online képzési vázát adó ismeretanyag.

Mi a véleménye az egyéni tanácsadásokról? 

Bármely tématerületen vettem eddig részt ilyen foglalkozásokon, minden alkalommal több oldalnyit jegyzeteltem. A szakértők segítségével rendkívül hasznos személyes tapasztalatokkal gazdagodtam, másfél órán keresztül a saját feladataimmal kapcsolatban gondolkodunk, ötleteltünk együtt. Ennek köszönhetően elég gyorsan világossá vált, hogy hol a helyünk az európai piacon és hogy merre kell haladnunk.

Írjon nekünk vagy kérjen visszahívást!

MKIK területi programkoordinátorok:

Dél-Alföld
Dél-Dunántúl
Észak-Alföld
Észak-Magyarország
Közép-Dunántúl
Közép-Magyarország
Nyugat-Dunántúl
Kérjük kattintson a megfelelő régióra!
  • Horváthné Kuti Barbara
  • regionális programkoordinátor
  • Nyugat-Dunántúl
  • TELEFON:

    06-20-438-9047

  • E-MAIL:

    kuti.barbara(kukac)mkik.hu

  • Dr. Kovács-Zsankó Gyöngyvér Imola
  • megyei programkoordinátor
  • Pécs • Baranya megye
  • CÍM:

    7625 Pécs, Majorossy Imre utca 36.

  • TELEFON:

    20/372-9570

  • E-MAIL:

    zsanko.gyongyver(kukac)mkik.hu

  • ZOMBORI IBOLYA
  • megyei programkoordinátor
  • Kecskemét • Bács-Kiskun megye
  • CÍM:

    6000 Kecskemét, Árpád krt. 4.

  • TELEFON:

    20/374-0155

  • E-MAIL:

    zombori.ibolya(kukac)mkik.hu

  • SZABÓ GÉZA
  • megyei programkoordinátor
  • Békéscsaba • Békés megye
  • CÍM:

    5600 Békéscsaba, Penza ltp. 5.

  • TELEFON:

    20/373-9572

  • E-MAIL:

    szabo.geza(kukac)mkik.hu

  • PFLIEGLER PÉTER
  • megyei programkoordinátor
  • Miskolc • Borsod-Abaúj-Zemplén megye
  • CÍM:

    3525 Miskolc, Szentpáli utca 1.

  • TELEFON:

    20/291-6295

  • E-MAIL:

    pfliegler.peter(kukac)mkik.hu

  • KRISTON KATALIN
  • megyei programkoordinátor
  • Szeged • Csongrád-Csanád megye
  • CÍM:

    6721 Szeged, Párizsi krt. 8-12.

  • TELEFON:

    20/373-0293

  • E-MAIL:

    kriston2.katalin(kukac)mkik.hu

  • FAZAKAS-LUKÁCS GABRIELLA
  • megyei programkoordinátor
  • Székesfehérvár • Fejér megye
  • CÍM:

    8000 Székesfehérvár, Hosszúsétatér 4-6.

  • TELEFON:

    20/372-9504

  • E-MAIL:

    fazakas.lukacs.gabriella(kukac)mkik.hu

  • PETHŐ DORINA
  • megyei programkoordinátor
  • Győr • Győr-Moson-Sopron megye
  • CÍM:

    9021 Győr, Szent István út 10/A

  • TELEFON:

    20/372-9587

  • E-MAIL:

    petho.dorina(kukac)mkik.hu

  • Gurzó Andrea
  • megyei programkoordinátor
  • Debrecen • Hajdu-Bihar megye
  • CÍM:

    4025 Debrecen, Vörösmarty u. 13-15.

  • TELEFON:

    20/372-9561

  • E-MAIL:

    gurzo.andrea(kukac)mkik.hu

  • Bartus-Istenes Ágnes
  • megyei programkoordinátor
  • Szolnok • Jász-Nagykun-Szolnok megye
  • CÍM:

    5000 Szolnok, Verseghy park 8.

  • TELEFON:

    20/373-1547

  • E-MAIL:

    bartus.agnes(kukac)mkik.hu

  • CSERJÉSI KINGA
  • megyei programkoordinátor
  • Tatabánya • Komárom-Esztergom megye
  • CÍM:

    2800 Tatabánya, Fő tér 36.

  • TELEFON:

    20/372-9421

  • E-MAIL:

    cserjesi.kinga(kukac)mkik.hu

  • NYERGES ANDREA
  • megyei programkoordinátor
  • Salgótarján • Nógrád megye
  • CÍM:

    3100 Salgótarján, Alkotmány út 9/A.

  • TELEFON:

    20/373-9527

  • E-MAIL:

    nyerges.andrea(kukac)mkik.hu

  • KENEDI GERGELY
  • megyei programkoordinátor
  • Törökbálint • Pest megye
  • CÍM:

    2045 Törökbálint, Kazinczy Ferenc utca 124.

  • TELEFON:

    20/358-5213

  • E-MAIL:

    kenedi.gergely(kukac)mkik.hu

  • HAJDU TIBOR
  • megyei programkoordinátor
  • Kaposvár • Somogy megye
  • CÍM:

    7400 Kaposvár, Anna utca 6.

  • TELEFON:

    20/372-9525

  • E-MAIL:

    hajdu.tibor(kukac)mkik.hu

  • MÓNUS LEVENTE
  • megyei programkoordinátor
  • Nyíregyháza • Szabolcs-Szatmár-Bereg megye
  • CÍM:

    4400 Nyíregyháza, Széchenyi utca 2.

  • TELEFON:

    20/373-1483

  • E-MAIL:

    monus.levente(kukac)mkik.hu

  • SZATMÁRI RÉKA
  • megyei programkoordinátor
  • Szekszárd • Tolna megye
  • CÍM:

    7100 Szekszárd, Arany János utca 23-25.

  • TELEFON:

    20/373-9603

  • E-MAIL:

    szatmari.reka(kukac)mkik.hu

  • VATICS LÁSZLÓ
  • megyei programkoordinátor
  • Szombathely • Vas megye
  • CÍM:

    9700 Szombathely, Honvéd tér 2.

  • TELEFON:

    20/293-6798

  • E-MAIL:

    vatics.laszlo(kukac)mkik.hu

  • VATICS LÁSZLÓ
  • megyei programkoordinátor
  • Zalaegerszeg • Zala megye
  • CÍM:

    8900 Zalaegerszeg, Petőfi Sándor utca 24.

  • TELEFON:

    20/293-6798

  • E-MAIL:

    vatics.laszlo(kukac)mkik.hu

MKIK GINOP112 Központi Projektiroda:

PVSZ ügyfélszolgálat elérhetősége:

Személyes mentorálás:

SEED Kisvállalkozás-fejlesztési Alapítvány:

MEGVALÓSÍTÓK:

EGYÜTTMŰKÖDŐ PARTNEREK: