LEGYEN FOLYTATÁSA A PROGRAMNAK!
2021.06.17.
Videoton Holding Zrt. - Fejér megye - külpiaci mentor
Horváth Csaba értékesítési igazgató
A Videoton – Magyarország legjelentősebb és talán egyik legismertebb, magyar magántulajdonban lévő ipari csoportja – szívesen vállalt mentori szerepet az Országos Vállalkozói Mentorprogramban. Horváth Csaba, a Videoton Holding Zrt. értékesítési igazgatója a kezdetektől elkötelezett támogatója a projektnek, így a hivatalos programpontok mellett számos alternatív lehetőséget biztosított a vállalkozásoknak, hogy további vállalatfejlesztési ötleteket merítsenek: többek között céglátogatások és személyes konzultációk színesítették a Fejér megyei külpiaci alprojekt mentoráltjainak elmúlt egy évét.
K: Hogyan érzi magát az Országos Vállalkozói Mentorprogram külpiaci fejlesztési mentorvállalati képviselőjeként?
Nagyon örülök, hogy részt vehetek ebben a programban, nagy megtiszteltetés számomra, hogy a Videoton képviseletében segíthetem a mentorált cégeket az exportpiacokra való kilépésükben. Azt tapasztalom, hogy a mentoráltak igen lelkesek, komoly szándékaik vannak a külpiacokon, és mindemellett igen jó közösség jött létre a program során a mentorált és mentorcégek, valamint a kamarai kollégák részvételével. Mindez lelkesítően hat a munka során mindenkire.
K: Milyen tapasztalatokkal gazdagodott az eddig megvalósult csoportos mentorálások és egyéb programok során?
Szerintem nagyon jó és hasznos ez a program! Ismét kiderült, hogy számos olyan cég van, ahol igen komoly tudással, kompetenciával és technológiával rendelkeznek, de különböző okoknál fogva csak a magyar piacra dolgoznak, vagy csak kis mértékben exportálnak. Ez a program ugyanakkor – az e-learning ismeretanyag, a felkészült előadók által tartott konzultációk, valamint a megfelelő tudással és tapasztalattal rendelkező mentorcégek segítségével – szerintem megfelelő alapot tud biztosítani a mentorát cégeknek ahhoz, hogy elkezdjék a külpiacokra való kilépés nehéz és fáradságos folyamatát. Sokat segíthet nekik abban, hogy megismerjék saját magukat, tisztában legyenek valós képességeikkel, és jobban meg tudják határozni, mely termékekkel és szolgáltatásokkal, mely piaci szegmenseken tudnak a legnagyobb valószínűséggel sikert elérni. Továbbá a megvalósítás alatt ráébrednek arra is, leginkább mely területeken kell fejlesztéseket véghez vinni, és a megfelelő erőforrásokat, kompetenciákat felépíteni ahhoz, hogy sikeresen tudjanak vevőket találni a kiszemelt exportpiacokon.
K: Milyen szerepet töltött be a Videoton Holding Zrt., mint mentor a programban?
A mentor cégek összességében is biztosan sokat tudtak hozzátenni a programhoz, így vagyunk mi a Videotonnál is: jó és rossz tapasztalatok, best practice átadásával és case study-k bemutatásával igyekeztünk tartalmassá tenni a mentorálást. A Videoton a program hivatalos elindítása előtt meglátogatta a hozzá tartozó mentorált cégeket – ahol lehetőség volt rá, a többi mentorálttal együtt – hogy célirányosabban tudjunk tanácsot, útmutatást adni az egyes vállalkozásoknak, és emellett egymástól is hasznos tapasztalatokat szerezhessenek a résztvevők. Ebben az évben a hivatalos kötelezettségek mellett személyes konzultációs lehetőséget is biztosított a Videoton minden olyan mentoráltnak, aki erre igényt tartott. Ezeken a megbeszéléseken további testre szabott javaslatokat kaphattak a cégek terveik megvalósításához. Én nagyon bizakodó vagyok, látva a cégek hozzáállását, eltökéltségét és főleg képességeiket, hogy sikeresen meg tudják valósítani a külpiacra való kilépést!
K: Milyen elvárásai vannak a mentorált vállalkozásokkal szemben, és mik a javaslatai a jövőre nézve?
A jövőre nézve én mindenképp szeretném javasolni, hogy legyen folytatása a programnak! A program első körében résztvevő cégeknek mindenképp hasznos lenne, ha egy bizonyos idő elteltével lenne follow-up, ahol közösen ki lehetne elemezni a tapasztalatokat, az eredményeket és/vagy kudarcokat. Ezeken a konzultációkon ismét lehetne tanácsokat, iránymutatást adni, hogy mely irányba kellene változtatni, vagy csak finomhangolást végezni a cégek exporttervein, hogy nagyobb eséllyel érjenek el sikereket. Továbbá jó lenne azt is elérni, hogy a mentorált cégekből kialakuljon egy olyan közösség, melynek tagjai ismerik és támogatják egymást – információk, tapasztalatok, sőt akár a többiek számára érdekesnek tűnő vevői kapcsolatok átadásával.