HELYES VÁGÁNYRA KERÜLT AZ EXPORTSTRATÉGIA
2021.06.24.

A Csongrád-Csanád megyei Innowear-Tex Kft. hagyományokon alapuló, de modern elveket valló vállalkozás, ahol a munkatársak már több mint tíz éve elkötelezettek a fenntarthatóság és a fejlődés iránt. Ezzel a szemléletmóddal, tudatos stratégiaalkotással közelítenek az exportpiacok felé is. Ezen a héten a vállalat export-import tradere, Kőrösi Ágota válaszolt kérdéseinkre. 

Az Országos Vállalkozói Mentorprogram külpiaci mentoráltjai közé milyen elképzelések mentén csatlakoztak? 

A cég már egy ideje fontolgatta az exportpiacokra lépést, és az idő előrehaladtával egyre biztosabb lett, hogy komoly figyelmet, időt és energiát kell fordítanunk a felkészülésre. Éppen ezért már több olyan eseményen is részt vettem, ami az export fő témáit járta körül. Mivel nem rendelkezem kapcsolódó szakmai végzettséggel, ezek mindegyike nagyon hasznos volt ugyan, azonban ezek az események többnyire rövidek, maximum egy-két naposak voltak, így nem volt lehetőség a konkrét igények személyre szabott, alapos átbeszélésére. Ügyvezetőnk, Hannauerné Szabó Anna remek lehetőségnek tartja, hogy a mentorprogramban a tanácsadások, workshopok során az egyedi, sajátos problémáinkra, kérdéseinkre is kaphatunk megoldást.

Az eddig megvalósult csoportos mentorálások közül melyiket emelné ki, mint vállalkozása számára a leghasznosabb alkalom? 

Tekintve, hogy az exportban nincs megfelelő tapasztom, úgy gondolom, hogy számomra mindegyik alkalom különösen hasznos volt, ugyanis minden területen új információkhoz jutottam, amelyeket jól tudunk majd hasznosítani a terv kivitelezésekor.

Hogyan jellemezné a saját mentorával való kapcsolatát?  

A mentorunknak Gellért Balázsnak óriási tapasztalata van az exportban, valamint hozzánk hasonlóan egy textilipari cég ügyvezetője, így tanácsait még közelebb érezhettük magunkhoz. Számos, saját tapasztalatain alapuló gyakorlati tanáccsal látott el bennünket, ezek pedig megkönnyíthetik a sikeres exportáláshoz vezető, kisebb-nagyobb akadályokkal teli utat.

A pandémiás helyzet miatt online térbe kényszerült a csoportos mentorálási alkalmak többsége. Mit gondol az így megszervezett workshopokról?

Sajnáltam, hogy online kellett folytatni a workshopokat, mert a személyes események és találkozók mindig sokkal közvetlenebb együttműködést és kapcsolatot eredményeznek. A kialakult helyzet ellenére azonban úgy gondolom, hogy koordinátorunk nagyon jól oldotta meg a helyzetet, és sikerült online is fenntartani az mentorálási alkalmak hatékonyságát, emellett az előadók is igyekeztek minél interaktívabbá tenni az oktatási programokat. Szerencsére a mentorcsoport jól együtt tudott működni, a résztvevők aktívan hozzászóltak a témákhoz, így a mentorálási alkalmak jó hangulatban teltek. Ez enyhítette a személyes részvétel hiányát.

A csoportos mentorálás követhetőségét mennyire segíti az e-learning tananyag? 

Az e-learning ismeretanyagot nagyon hasznosnak tartom, segítségével jól fel lehetett készülni a soron következő csoportos mentorálásra: a tananyag nélkül sokkal „elveszettebb” lettem volna a workshopokon, mert viszonylag nagy mennyiségű új információt kellett volna feldolgoznom egyszerre. Az online platform lehetővé tette, hogy akkor foglalkozzak a tanulással, amikor volt rá szabad kapacitásom. Ráadásul így konkrét kérdésekkel is készülhettünk a következő alkalomra.

Mi a véleménye az egyéni tanácsadásokról? Mennyiben segítette hozzá vállalkozást egy-egy ilyen alkalom saját stratégiája kialakításához?

Az egyéni tanácsadásokat kiemelten hasznosnak tartom, a tanácsadó kifejezetten a mi vállalkozásunk kérdéseivel tud foglalkozni, teljesen személyre szabottan. Az egyéni tanácsadásokba, amikor tudtam, a cég ügyvezetőjét is bevontam, mert úgy gondoltam, így még hatékonyabbá lehet tenni a tanácsadást. Úgy vélem, azon cégek közé tartoztunk, akik szinte minden témában kihasználták a tanácsadási lehetőségeket, és ennek meg is lett az eredménye: sok kérdésre választ kaptunk, ami kitisztította és helyes vágányra terelte az exportstratégiánkról kialakult elképzelésünket.

Írjon nekünk vagy kérjen visszahívást!

MKIK területi programkoordinátorok:

Dél-Alföld
Dél-Dunántúl
Észak-Alföld
Észak-Magyarország
Közép-Dunántúl
Közép-Magyarország
Nyugat-Dunántúl
Kérjük kattintson a megfelelő régióra!
  • Horváthné Kuti Barbara
  • regionális programkoordinátor
  • Nyugat-Dunántúl
  • TELEFON:

    06-20-438-9047

  • E-MAIL:

    kuti.barbara(kukac)mkik.hu

  • Dr. Kovács-Zsankó Gyöngyvér Imola
  • megyei programkoordinátor
  • Pécs • Baranya megye
  • CÍM:

    7625 Pécs, Majorossy Imre utca 36.

  • TELEFON:

    20/372-9570

  • E-MAIL:

    zsanko.gyongyver(kukac)mkik.hu

  • ZOMBORI IBOLYA
  • megyei programkoordinátor
  • Kecskemét • Bács-Kiskun megye
  • CÍM:

    6000 Kecskemét, Árpád krt. 4.

  • TELEFON:

    20/374-0155

  • E-MAIL:

    zombori.ibolya(kukac)mkik.hu

  • SZABÓ GÉZA
  • megyei programkoordinátor
  • Békéscsaba • Békés megye
  • CÍM:

    5600 Békéscsaba, Penza ltp. 5.

  • TELEFON:

    20/373-9572

  • E-MAIL:

    szabo.geza(kukac)mkik.hu

  • PFLIEGLER PÉTER
  • megyei programkoordinátor
  • Miskolc • Borsod-Abaúj-Zemplén megye
  • CÍM:

    3525 Miskolc, Szentpáli utca 1.

  • TELEFON:

    20/291-6295

  • E-MAIL:

    pfliegler.peter(kukac)mkik.hu

  • KRISTON KATALIN
  • megyei programkoordinátor
  • Szeged • Csongrád-Csanád megye
  • CÍM:

    6721 Szeged, Párizsi krt. 8-12.

  • TELEFON:

    20/373-0293

  • E-MAIL:

    kriston2.katalin(kukac)mkik.hu

  • FAZAKAS-LUKÁCS GABRIELLA
  • megyei programkoordinátor
  • Székesfehérvár • Fejér megye
  • CÍM:

    8000 Székesfehérvár, Hosszúsétatér 4-6.

  • TELEFON:

    20/372-9504

  • E-MAIL:

    fazakas.lukacs.gabriella(kukac)mkik.hu

  • PETHŐ DORINA
  • megyei programkoordinátor
  • Győr • Győr-Moson-Sopron megye
  • CÍM:

    9021 Győr, Szent István út 10/A

  • TELEFON:

    20/372-9587

  • E-MAIL:

    petho.dorina(kukac)mkik.hu

  • Gurzó Andrea
  • megyei programkoordinátor
  • Debrecen • Hajdu-Bihar megye
  • CÍM:

    4025 Debrecen, Vörösmarty u. 13-15.

  • TELEFON:

    20/372-9561

  • E-MAIL:

    gurzo.andrea(kukac)mkik.hu

  • Bartus-Istenes Ágnes
  • megyei programkoordinátor
  • Szolnok • Jász-Nagykun-Szolnok megye
  • CÍM:

    5000 Szolnok, Verseghy park 8.

  • TELEFON:

    20/373-1547

  • E-MAIL:

    bartus.agnes(kukac)mkik.hu

  • CSERJÉSI KINGA
  • megyei programkoordinátor
  • Tatabánya • Komárom-Esztergom megye
  • CÍM:

    2800 Tatabánya, Fő tér 36.

  • TELEFON:

    20/372-9421

  • E-MAIL:

    cserjesi.kinga(kukac)mkik.hu

  • NYERGES ANDREA
  • megyei programkoordinátor
  • Salgótarján • Nógrád megye
  • CÍM:

    3100 Salgótarján, Alkotmány út 9/A.

  • TELEFON:

    20/373-9527

  • E-MAIL:

    nyerges.andrea(kukac)mkik.hu

  • KENEDI GERGELY
  • megyei programkoordinátor
  • Törökbálint • Pest megye
  • CÍM:

    2045 Törökbálint, Kazinczy Ferenc utca 124.

  • TELEFON:

    20/358-5213

  • E-MAIL:

    kenedi.gergely(kukac)mkik.hu

  • HAJDU TIBOR
  • megyei programkoordinátor
  • Kaposvár • Somogy megye
  • CÍM:

    7400 Kaposvár, Anna utca 6.

  • TELEFON:

    20/372-9525

  • E-MAIL:

    hajdu.tibor(kukac)mkik.hu

  • MÓNUS LEVENTE
  • megyei programkoordinátor
  • Nyíregyháza • Szabolcs-Szatmár-Bereg megye
  • CÍM:

    4400 Nyíregyháza, Széchenyi utca 2.

  • TELEFON:

    20/373-1483

  • E-MAIL:

    monus.levente(kukac)mkik.hu

  • SZATMÁRI RÉKA
  • megyei programkoordinátor
  • Szekszárd • Tolna megye
  • CÍM:

    7100 Szekszárd, Arany János utca 23-25.

  • TELEFON:

    20/373-9603

  • E-MAIL:

    szatmari.reka(kukac)mkik.hu

  • VATICS LÁSZLÓ
  • megyei programkoordinátor
  • Szombathely • Vas megye
  • CÍM:

    9700 Szombathely, Honvéd tér 2.

  • TELEFON:

    20/293-6798

  • E-MAIL:

    vatics.laszlo(kukac)mkik.hu

  • VATICS LÁSZLÓ
  • megyei programkoordinátor
  • Zalaegerszeg • Zala megye
  • CÍM:

    8900 Zalaegerszeg, Petőfi Sándor utca 24.

  • TELEFON:

    20/293-6798

  • E-MAIL:

    vatics.laszlo(kukac)mkik.hu

MKIK GINOP112 Központi Projektiroda:

PVSZ ügyfélszolgálat elérhetősége:

Személyes mentorálás:

SEED Kisvállalkozás-fejlesztési Alapítvány:

MEGVALÓSÍTÓK:

EGYÜTTMŰKÖDŐ PARTNEREK: