A KKV-SZEKTOR FEJLŐDÉSI LEHETŐSÉGEI
2021.09.09.

A kis- és középvállalkozásoknak kiemelkedő szerepe van hazánk versenyképességének növelésében, a munkahelyteremtésben és -megőrzésben. Ezért különösen fontos, hogy fejlesztési igényeik, aktivitásuk növelése, innovációra való nyitottságuk, valamint önfenntartásuk és munkahelyteremtésük érdekében igénybe tudjanak venni különféle, ezeket szolgáló támogató intézkedéseket.

A magyar kkv-k 70%-a családi vállalkozásnak minősül. Ezeknek a társaságoknak - életben maradásuk vagy fejlődésük érdekében - lépést kell tartaniuk a többi vállalat fejlődésével. Elengedhetetlen a folyamatos fejlesztés, a digitalizáció, az innováció, és a nyitottság a generációváltásra. Az MKIK Országos Vállalkozói Mentorprogramja több területen is igyekszik támogatni a kkv-szektort. A már végéhez közeledő szakmai mentorálás során a beszállítói és exportőri fejlesztés volt a program elsődleges célja, mindezt olyan neves, már kiemelkedő gazdasági sikert elért vállalkozások mentorálása mellett, akik saját bőrükön tapasztalták meg a sikerhez vezető rögös út kihívásait.

A program során kiderült, hogy a növekedés gátja gyakran az információ és stratégiai tervezés hiánya: sok esetben nincs megfogalmazott exportstratégia, nincs széles körű külpiaci ismeret, a vállalkozás nem ismeri a helyi fogyasztók kulturális sajátosságait, és nem tudja megfelelően pozicionálni a saját termékeit. Az exportfejlesztés célja, hogy segítsen felkészülni a külpiacra lépésben, többek között exportfókuszú képzésekkel, gyakorlati mentori tapasztalat-átadással. A beszállítóvá válás támogatásának célja, hogy a kkv-k magasabb hozzáadott értéket teremtő fejlesztést, versenyképesebb működést, stabilabb megrendelői hátteret, komoly referenciákat, és nagyobb ismertséget érjenek el. A külpiacokra történő belépés segítése szintén közösségi érdek, az állam és a vállalatok részéről is. 

A most is aktív Pénzügyi és Vállalkozói Szemléletformálás alprogramban való részvétel szintén egyedülálló lehetőséget nyújt, hiszen a fenti információkat összegyűjtve, egy csomagban nyújtja át az érdeklődő kkv-k részére. A jelentkezők térítésmentesen férhetnek hozzá egy komplex, mindemellett kényelmesen, online elvégezhető tudásanyaghoz; és a program végén személyes pénzügyi konzultációs lehetőség keretében saját cégükre szabott tanácsadáson vehetnek részt. Bővebb információ és jelentkezés itt. 

Szintén a kkv-szektor fejlesztését tűzte ki célul a Modern Vállalkozások Programja, amely a vállalkozásokat segíti útba igazítani digitális átalakulásuk felé vezető úton. Segítséget kaphatnak továbbá a kkv-k a Modern Mintaüzem Programon keresztül is, ahol a modern vállalkozás-szervezési ismereteket, eszközöket, eljárásokat széles körben, és hazai sikertörténetek keretébe ágyazva mutatják be.

A kkv-k fejlesztéséhez a fenti segítő lehetőséget mellett szükség van erőforrásokra is. Fontos a fejlesztések előtt átgondolni, megvizsgálni a vállalat képességeit, erőforrásait, tudását, lehetőségeit. A kapacitásbővítésben a Magyar Multi Program, az Irinyi Terv, a finanszírozáshoz jutásban pedig többek között a számos tőkeprogram, hitelek, pályázati lehetőségek és a Széchenyi Kártya is segíthet. 

A célratörő pénzügyi tervezés kiindulópontja egy magabiztos vállalatvezető, aki eligazodik a pénzügyi útvesztőkben. Ajánljuk figyelmébe már fentebb is említett Pénzügyi és Vállalkozói Szemléletformálási alprogramunkat, ahol megalapozhatja tudását, és ezáltal tudatosan, megfelelően választhatja ki a jövőben vállalkozása fejlesztéséhez szükséges pénzügyi elemeket és egyéb programokat. Csatlakozzon Ön is! Jelentkezés és bővebb információ a www.vallalkozztudatosan.hu honlapon! 

Írjon nekünk vagy kérjen visszahívást!

MKIK területi programkoordinátorok:

Dél-Alföld
Dél-Dunántúl
Észak-Alföld
Észak-Magyarország
Közép-Dunántúl
Közép-Magyarország
Nyugat-Dunántúl
Kérjük kattintson a megfelelő régióra!
  • Horváthné Kuti Barbara
  • regionális programkoordinátor
  • Nyugat-Dunántúl
  • TELEFON:

    06-20-438-9047

  • E-MAIL:

    kuti.barbara(kukac)mkik.hu

  • Dr. Kovács-Zsankó Gyöngyvér Imola
  • megyei programkoordinátor
  • Pécs • Baranya megye
  • CÍM:

    7625 Pécs, Majorossy Imre utca 36.

  • TELEFON:

    20/372-9570

  • E-MAIL:

    zsanko.gyongyver(kukac)mkik.hu

  • ZOMBORI IBOLYA
  • megyei programkoordinátor
  • Kecskemét • Bács-Kiskun megye
  • CÍM:

    6000 Kecskemét, Árpád krt. 4.

  • TELEFON:

    20/374-0155

  • E-MAIL:

    zombori.ibolya(kukac)mkik.hu

  • SZABÓ GÉZA
  • megyei programkoordinátor
  • Békéscsaba • Békés megye
  • CÍM:

    5600 Békéscsaba, Penza ltp. 5.

  • TELEFON:

    20/373-9572

  • E-MAIL:

    szabo.geza(kukac)mkik.hu

  • PFLIEGLER PÉTER
  • megyei programkoordinátor
  • Miskolc • Borsod-Abaúj-Zemplén megye
  • CÍM:

    3525 Miskolc, Szentpáli utca 1.

  • TELEFON:

    20/291-6295

  • E-MAIL:

    pfliegler.peter(kukac)mkik.hu

  • KRISTON KATALIN
  • megyei programkoordinátor
  • Szeged • Csongrád-Csanád megye
  • CÍM:

    6721 Szeged, Párizsi krt. 8-12.

  • TELEFON:

    20/373-0293

  • E-MAIL:

    kriston2.katalin(kukac)mkik.hu

  • FAZAKAS-LUKÁCS GABRIELLA
  • megyei programkoordinátor
  • Székesfehérvár • Fejér megye
  • CÍM:

    8000 Székesfehérvár, Hosszúsétatér 4-6.

  • TELEFON:

    20/372-9504

  • E-MAIL:

    fazakas.lukacs.gabriella(kukac)mkik.hu

  • PETHŐ DORINA
  • megyei programkoordinátor
  • Győr • Győr-Moson-Sopron megye
  • CÍM:

    9021 Győr, Szent István út 10/A

  • TELEFON:

    20/372-9587

  • E-MAIL:

    petho.dorina(kukac)mkik.hu

  • Gurzó Andrea
  • megyei programkoordinátor
  • Debrecen • Hajdu-Bihar megye
  • CÍM:

    4025 Debrecen, Vörösmarty u. 13-15.

  • TELEFON:

    20/372-9561

  • E-MAIL:

    gurzo.andrea(kukac)mkik.hu

  • Bartus-Istenes Ágnes
  • megyei programkoordinátor
  • Szolnok • Jász-Nagykun-Szolnok megye
  • CÍM:

    5000 Szolnok, Verseghy park 8.

  • TELEFON:

    20/373-1547

  • E-MAIL:

    bartus.agnes(kukac)mkik.hu

  • CSERJÉSI KINGA
  • megyei programkoordinátor
  • Tatabánya • Komárom-Esztergom megye
  • CÍM:

    2800 Tatabánya, Fő tér 36.

  • TELEFON:

    20/372-9421

  • E-MAIL:

    cserjesi.kinga(kukac)mkik.hu

  • NYERGES ANDREA
  • megyei programkoordinátor
  • Salgótarján • Nógrád megye
  • CÍM:

    3100 Salgótarján, Alkotmány út 9/A.

  • TELEFON:

    20/373-9527

  • E-MAIL:

    nyerges.andrea(kukac)mkik.hu

  • KENEDI GERGELY
  • megyei programkoordinátor
  • Törökbálint • Pest megye
  • CÍM:

    2045 Törökbálint, Kazinczy Ferenc utca 124.

  • TELEFON:

    20/358-5213

  • E-MAIL:

    kenedi.gergely(kukac)mkik.hu

  • HAJDU TIBOR
  • megyei programkoordinátor
  • Kaposvár • Somogy megye
  • CÍM:

    7400 Kaposvár, Anna utca 6.

  • TELEFON:

    20/372-9525

  • E-MAIL:

    hajdu.tibor(kukac)mkik.hu

  • MÓNUS LEVENTE
  • megyei programkoordinátor
  • Nyíregyháza • Szabolcs-Szatmár-Bereg megye
  • CÍM:

    4400 Nyíregyháza, Széchenyi utca 2.

  • TELEFON:

    20/373-1483

  • E-MAIL:

    monus.levente(kukac)mkik.hu

  • SZATMÁRI RÉKA
  • megyei programkoordinátor
  • Szekszárd • Tolna megye
  • CÍM:

    7100 Szekszárd, Arany János utca 23-25.

  • TELEFON:

    20/373-9603

  • E-MAIL:

    szatmari.reka(kukac)mkik.hu

  • VATICS LÁSZLÓ
  • megyei programkoordinátor
  • Szombathely • Vas megye
  • CÍM:

    9700 Szombathely, Honvéd tér 2.

  • TELEFON:

    20/293-6798

  • E-MAIL:

    vatics.laszlo(kukac)mkik.hu

  • VATICS LÁSZLÓ
  • megyei programkoordinátor
  • Zalaegerszeg • Zala megye
  • CÍM:

    8900 Zalaegerszeg, Petőfi Sándor utca 24.

  • TELEFON:

    20/293-6798

  • E-MAIL:

    vatics.laszlo(kukac)mkik.hu

MKIK GINOP112 Központi Projektiroda:

PVSZ ügyfélszolgálat elérhetősége:

Személyes mentorálás:

SEED Kisvállalkozás-fejlesztési Alapítvány:

MEGVALÓSÍTÓK:

EGYÜTTMŰKÖDŐ PARTNEREK: