AZ ORSZÁGOS VÁLLALKOZÓI MENTORPROGRAM 2021. ÉVI EREDMÉNYEI
2022.01.17.

A projekt keretében a szakmai mentorálás 2021-ben is folytatódott a koronavírus okozta megszorítások dacára. Minden megyei mentorcsoportban zökkenőmentesen lezajlottak a csoportos mentorálások és az egyéni tanácsadások. Ebben az évben a korábbi két kiemelt téma (beszállító- és az exportfejlesztés) mellett már pénzügyi- és vállalkozói szemléletformálással is támogattuk a vállalkozásokat. 

2021 decemberére minden megyében sikeresen lezárult az Országos Vállalkozói Mentorprogram szakmai mentorálás alprogramja. A visszajelzések alapján a mentorált vállalkozásoknak a program nyújtotta szakmai tartalommal, a mentorokkal és szaktanácsadókkal közös munkával való elégedettsége kiemelkedő volt (4,7/5).

A projekt sikerességét igazolja, hogy az eredetileg kalkulált 300 helyett 390 kkv fejezte be a teljes mentorálási folyamatot. A résztvevő vállalatok a projekt legfőbb értékének a közös munkát és fejlődést, valamint a tudás és tapasztalat megosztását tartották. Mind a mentorok, mind a mentoráltak elkötelezettségét mutatja az is, hogy a 2020 tavaszán kezdődő koronavírus-járvány okozta nehézségek ellenére sem kényszerült leállásra a projekt: szolgáltatásainkat partnereinkkel szorosan együttműködve az online térbe helyeztük, így a megszorítások ellenére is minden programelemen részt tudtak venni a jelentkezők.

LEZÁRULT A SZAKMAI MENTORÁLÁS

A program keretében 2021. februárjától minden mentorált vállalkozás egyéni tanácsadásokon vehetett részt különböző, választható témákban. Országosan összesen (beszállítói és külpiaci oldalon együttesen) több mint 1500 személyes tanácsadásra került sor.

A beszállítói alprojektben 2021 év végéig országosan 140 sikeresen megvalósult csoportos mentorálás és 66 interaktív céglátogatás zajlott le, míg a külpiaci alprojektben 160 csoportos mentorálás és 26 csapatépítő program valósult meg. Sok megyében a projekt hivatalos programjain felül számos fakultatív, fejlődési lehetőséget biztosító program állt a mentoráltak rendelkezésére a mentorok és a megyei kamarák jóvoltából 

A mentorálás zárásaként a csoportos mentorálásokon elhangzottak, az e-learning tananyag és az igénybevehető egyéni konzultációk segítségével minden résztvevő elkészítette saját vállalkozására szabott fejlesztési tervét. Az elkészült export-, illetve beszállítófejlesztési terveket a választott mentor és egy szaktanácsadó részvétele mellett, egy-egy 1,5 órás konzultáció keretében véglegesítették a résztvevők.

A szakmai programot a megyei záróesemények megrendezése után tekinthettük befejezettnek: a rendezvényeken a projektben résztvevő mentorok és mentoráltak egyaránt értékelték az elmúlt évek közös munkáját, illetve a mentoráltak átvehették a projekt elvégzését igazoló elismerő tanúsítványokat kollégáinktól. 

MEGKEZDŐDÖTT A PÉNZÜGYI- ÉS VÁLLALKOZÓI SZEMLÉLETFORMÁLÁS

2021. augusztusában elindult az Országos Vállalkozói Mentorprogram Pénzügyi- és Vállalkozói Szemléletformálási alprogramja, mely várhatóan 2022 első felében is elérhető és pályázható lesz a kkv-szektor, köztük az egyéni vállalkozók számára is. 

A Pénzügyi- és Vállalkozói Szemléletformálás célja, hogy olyan ismereteket adjon át, amelyek hatékonyan segítik a vállalkozások tudatos pénzügyi döntéseit, a megfelelő finanszírozási eszközök bevonását, a pénz- és tőkepiaci ismeretek elsajátítását, ezzel támogatva gazdasági növekedésüket. A szakmai mentorálással ellentétben ez a program kevésbé igényel személyes jelenlétet a jelentkezők részéről: a Pénzügyi- és Vállalkozói Szemléletformálás döntően e-learning alapú, melynek sikeres elvégzését követően válik majd lehetővé egy (maximum kettő) személyes konzultáció igénybevétele, ahol tanácsadók állnak a vállalkozások rendelkezésére. A teljes alprogram és a kapcsolódó szolgáltatások az első 1500 jelentkező vállalat számára lesznek biztosan és térítésmentesen hozzáférhetőek.

A pályázati kiírás, a jelentkezés és a program részletei a www.vallalkozztudatosan.hu honlapon, illetve az alábbi linkre kattintva elérhetők. Kérdés esetén regionális programkoordinátor kollégáink állnak rendelkezésükre: elérhetőségük a www.vallalkozztudatosan.hu honlap Kapcsolat menüpontjában megtalálható.

Írjon nekünk vagy kérjen visszahívást!

MKIK területi programkoordinátorok:

Dél-Alföld
Dél-Dunántúl
Észak-Alföld
Észak-Magyarország
Közép-Dunántúl
Közép-Magyarország
Nyugat-Dunántúl
Kérjük kattintson a megfelelő régióra!
  • Horváthné Kuti Barbara
  • regionális programkoordinátor
  • Nyugat-Dunántúl
  • TELEFON:

    06-20-438-9047

  • E-MAIL:

    kuti.barbara(kukac)mkik.hu

  • Dr. Kovács-Zsankó Gyöngyvér Imola
  • megyei programkoordinátor
  • Pécs • Baranya megye
  • CÍM:

    7625 Pécs, Majorossy Imre utca 36.

  • TELEFON:

    20/372-9570

  • E-MAIL:

    zsanko.gyongyver(kukac)mkik.hu

  • ZOMBORI IBOLYA
  • megyei programkoordinátor
  • Kecskemét • Bács-Kiskun megye
  • CÍM:

    6000 Kecskemét, Árpád krt. 4.

  • TELEFON:

    20/374-0155

  • E-MAIL:

    zombori.ibolya(kukac)mkik.hu

  • SZABÓ GÉZA
  • megyei programkoordinátor
  • Békéscsaba • Békés megye
  • CÍM:

    5600 Békéscsaba, Penza ltp. 5.

  • TELEFON:

    20/373-9572

  • E-MAIL:

    szabo.geza(kukac)mkik.hu

  • PFLIEGLER PÉTER
  • megyei programkoordinátor
  • Miskolc • Borsod-Abaúj-Zemplén megye
  • CÍM:

    3525 Miskolc, Szentpáli utca 1.

  • TELEFON:

    20/291-6295

  • E-MAIL:

    pfliegler.peter(kukac)mkik.hu

  • KRISTON KATALIN
  • megyei programkoordinátor
  • Szeged • Csongrád-Csanád megye
  • CÍM:

    6721 Szeged, Párizsi krt. 8-12.

  • TELEFON:

    20/373-0293

  • E-MAIL:

    kriston2.katalin(kukac)mkik.hu

  • FAZAKAS-LUKÁCS GABRIELLA
  • megyei programkoordinátor
  • Székesfehérvár • Fejér megye
  • CÍM:

    8000 Székesfehérvár, Hosszúsétatér 4-6.

  • TELEFON:

    20/372-9504

  • E-MAIL:

    fazakas.lukacs.gabriella(kukac)mkik.hu

  • PETHŐ DORINA
  • megyei programkoordinátor
  • Győr • Győr-Moson-Sopron megye
  • CÍM:

    9021 Győr, Szent István út 10/A

  • TELEFON:

    20/372-9587

  • E-MAIL:

    petho.dorina(kukac)mkik.hu

  • Gurzó Andrea
  • megyei programkoordinátor
  • Debrecen • Hajdu-Bihar megye
  • CÍM:

    4025 Debrecen, Vörösmarty u. 13-15.

  • TELEFON:

    20/372-9561

  • E-MAIL:

    gurzo.andrea(kukac)mkik.hu

  • Bartus-Istenes Ágnes
  • megyei programkoordinátor
  • Szolnok • Jász-Nagykun-Szolnok megye
  • CÍM:

    5000 Szolnok, Verseghy park 8.

  • TELEFON:

    20/373-1547

  • E-MAIL:

    bartus.agnes(kukac)mkik.hu

  • CSERJÉSI KINGA
  • megyei programkoordinátor
  • Tatabánya • Komárom-Esztergom megye
  • CÍM:

    2800 Tatabánya, Fő tér 36.

  • TELEFON:

    20/372-9421

  • E-MAIL:

    cserjesi.kinga(kukac)mkik.hu

  • NYERGES ANDREA
  • megyei programkoordinátor
  • Salgótarján • Nógrád megye
  • CÍM:

    3100 Salgótarján, Alkotmány út 9/A.

  • TELEFON:

    20/373-9527

  • E-MAIL:

    nyerges.andrea(kukac)mkik.hu

  • KENEDI GERGELY
  • megyei programkoordinátor
  • Törökbálint • Pest megye
  • CÍM:

    2045 Törökbálint, Kazinczy Ferenc utca 124.

  • TELEFON:

    20/358-5213

  • E-MAIL:

    kenedi.gergely(kukac)mkik.hu

  • HAJDU TIBOR
  • megyei programkoordinátor
  • Kaposvár • Somogy megye
  • CÍM:

    7400 Kaposvár, Anna utca 6.

  • TELEFON:

    20/372-9525

  • E-MAIL:

    hajdu.tibor(kukac)mkik.hu

  • MÓNUS LEVENTE
  • megyei programkoordinátor
  • Nyíregyháza • Szabolcs-Szatmár-Bereg megye
  • CÍM:

    4400 Nyíregyháza, Széchenyi utca 2.

  • TELEFON:

    20/373-1483

  • E-MAIL:

    monus.levente(kukac)mkik.hu

  • SZATMÁRI RÉKA
  • megyei programkoordinátor
  • Szekszárd • Tolna megye
  • CÍM:

    7100 Szekszárd, Arany János utca 23-25.

  • TELEFON:

    20/373-9603

  • E-MAIL:

    szatmari.reka(kukac)mkik.hu

  • VATICS LÁSZLÓ
  • megyei programkoordinátor
  • Szombathely • Vas megye
  • CÍM:

    9700 Szombathely, Honvéd tér 2.

  • TELEFON:

    20/293-6798

  • E-MAIL:

    vatics.laszlo(kukac)mkik.hu

  • VATICS LÁSZLÓ
  • megyei programkoordinátor
  • Zalaegerszeg • Zala megye
  • CÍM:

    8900 Zalaegerszeg, Petőfi Sándor utca 24.

  • TELEFON:

    20/293-6798

  • E-MAIL:

    vatics.laszlo(kukac)mkik.hu

MKIK GINOP112 Központi Projektiroda:

PVSZ ügyfélszolgálat elérhetősége:

Személyes mentorálás:

SEED Kisvállalkozás-fejlesztési Alapítvány:

MEGVALÓSÍTÓK:

EGYÜTTMŰKÖDŐ PARTNEREK: